DIPLOMADÍJ 2023 HIRDETMÉNY
Kedves frissen Diplomázott Építész(mérnök), Belsőépítész – Környezettervező művész, Tájépítész- mérnök és Településmérnök hallgatók!
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagozatai idén is díjazták a magyar szellemi élet kiemelkedő egyéniségeit, akik a művészet, a művészetelmélet, a művészetszervezés és a művészetigazgatás terén egyedülálló életművet mutatnak fel. Az MMA tagozatai minden évben két-két személynek ítélik díjaikat, melyek egyike hagyományosan külhoni művészek és szakemberek pályáját és alkotásait ismeri el.
A díj a legalább tizenöt év kimagasló egyéni – önállóan tervezett építészeti alkotásokra vonatkozó - építészeti alkotói, oktatói tevékenység elismeréséül adományozható.
A díj évente 3 fő részére adományozható, az elismerést ugyanaz a személy csak egyszer kaphatja meg.
Az 1979-ben alapított díjat Piero Gazzola olasz építész (1908-1979), az ICOMOS alapítójának és első elnökének tiszteletére hozták létre és a három évente megrendezett tisztújító közgyűlés keretében adják át. Az elismeréssel olyan személyeket tüntetnek ki, akik kiemelkedő mértékben járultak hozzá az ICOMOS célkitűzéseinek megvalósításához.
A magyar építészet jelentőségének és megbecsültségének jeléül életre hívta a Kós Károly-életműdíjat az Építési és Közlekedési Minisztérium, mellyel a szakmai kiválóságot és a közösségépítő életutat ismerik el.
Mőcsényi Mihály (1919-2017) Kossuth- és Széchenyi-díjas magyar kertészmérnök, tájépítész, a tájrendezés magyarországi oktatásának megalapozója, az önálló Tájépítészeti Kart létrehozó egyetemi tanár.
A Pro Architectura díj a magyar építészeti kultúra népszerűsítésében, a minőségi épített környezet létrehozásában, az építészeti értékek megóvásában, és az építészeti szemléletformálásban kifejtett tevékenységért, valamint a Nemzeti építészetpolitika céljai érdekében elért kiemelkedő eredményekért adományozható.
2023. augusztus 19-én Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár augusztus 20-a alkalmából kitüntetéseket nyújtott át a Pesti Vigadóban.
Nagykanizsa megyei jogú város és az Országos Főépítészi Kollégium 2000-ben megalapította Az Év Főépítésze Díjat, elismerve ezzel a főépítészi tevékenységet, az önkormányzati, állami (területi) főépítészek munkáját.