Ünnepélyes keretek között megnyitották a Tüskecsarnokot. A létesítményt Vígh László, a beruházásért felelős miniszteri biztos, a Nemzeti Sportközpontok (NSK) vezetője, Simicskó István sportért felelős államtitkár és Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere adta át.
Az ünnepségen először Áder János köztársasági elnök köszöntő üzenetét olvasták fel, aki levelében azt írta, a további sportsikerekhez, és ahhoz, hogy az aktív sportolás a mindennapok részévé váljon, az alapok megerősítésére és megfelelő létesítményekre van szükség.
Sajtótájékoztató: http://mtk.hu/
A Stadion kétfordulós nemzetközi meghívásos tervpályázata jelenleg folyik.
A tervek beadása 2014. november 25-én lesz, az eredmény kihirdetésére december 5-én kerül sor.
Mellékélten tájékoztatásul közreadjuk a tervpályázat részletes tervezési programját.
Záró sajtótájékoztató a HAP Galériában
A tavaly novemberben indított konferenciasorozaton, országszerte 11 helyszínen, mintegy ezer szakember vett részt, és mondhatta el véleményét magyar kulturális örökségvédelem ügyének, struktúrájának, aktuális helyzetének kapcsán. Az egész éves szakmai egyeztetés a szeptember végi balatonfüredi konferenciával zárult, amelyen részt vett Gustavo Araoz, az ICOMOS elnöke is.
Callmeyer Ferenc 1928-ban Miskolcon született. A helyi Fráter György minorita Főgimnáziumban érettségizett, 1951-ben a BME Építészmérnöki Karán diplomázott. A MEZŐTERV, az IPARTERV, majd a TTI tervezője, 1964-ben Londonban az R. Sheppard iroda munkatársa volt, később dolgozott az USA-ban is, az Amerikai Építészeti Intézet tiszteletbeli tagjává választotta.
Rangos eseménnyel kezdődött a 2014. évi Építészet hónap kerületi rendezvényeinek megnyitója. Dr. Tóth József polgármester, Nagy Csaba Ybl díjas építésznek adta át a XIII. Kerületi Építészeti Díjat. A Radnóti Miklós Művelődési Központ aulájában tartott ünnepségen megjelentek az építész szakma jeles képviselői. Tekintse meg a képgalériát.
A lakhatási problémák Magyarországon leginkább a gyerekes családokat sújtják. A nedves, penészes lakás, az elégtelen fűtés, a világítás vagy a megfelelő tisztálkodási lehetőségek hiánya a gyerekek egészségére, fejlődésére, tanulmányi eredményeire is rossz hatással vannak. A Habitat for Humanity Magyarország a lakhatási szegénységben élő gyerekek problémáira hívja fel a figyelmet a Lakhatási világnapra szervezett akciójával. A szervezet egy fekete házat állított fel október 3-án, a budapesti Örs vezér téren, melyet három nap alatt fehér téglákra írt gyermekálmokkal borítanak be.
Hazánk egyik legmodernebb bölcsődéjével büszkélkedhet Erzsébetváros
Megújult a VII. kerületi Városligeti Bölcsőde, melyet Erzsébetváros önkormányzata közel 433 millió forintból bővített és korszerűsített, így Magyarország egyik legmodernebb bölcsődéje készült el Erzsébetvárosban.
A projekt címe – „Esély a szülőknek, lehetőség a gyermekeknek” – azt bizonyítja, hogy Erzsébetváros törekszik arra, hogy egy igazán családbarát kerületté váljon, ahol mind a gyerekek, mind szüleik jól érzik magukat. A Városligeti Bölcsőde lényegesen szebbé, korszerűbbé vált, egészséges és maximálisan gyerekbarát környezetet biztosít a kicsiknek.
Építőművészet díjkategóriában:
1. Bachman Zoltán
2. Csete György
3. Finta József
4. Török Ferenc
5. Vadász György
6. Zalaváry Lajos
Budapest, 2014. szeptember 16. - "Új Otthonteremtés" címmel új lakóépületek építését ösztönző javaslatcsomagot dolgozott ki a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ). A munkaanyag (i) államilag folyósított 2,5%-os fix forintalapú jelzáloghitelre tesz javaslatot, továbbá (ii) számlabemutatás fejében a jelenlegi 27%-os áfából 20% visszatérítésére, valamint (iii) egyszeri 30.000 forint/m2 ösztönző energetikai támogatásra, lakásonként maximum 3 millió forint értékben az A, A+ és e feletti épületenergetikai szintű új lakóépületekre. Az ösztönzők összevonhatók lennének.