Ismét díjakat oszthattunk kiváló építőipari szakembereknek Krizsán András DLA építész nagysikerű kiállítás megnyitóján.
A Magyar Telekom jóvoltából a KÉK_Kortárs Építészeti Központ új Közösségi Kertek szervezésére és megnyitására készül
2014. júniusától a főváros 11.; 9; és 4. kerületében.
A Magyar Szakmai Kamarák Szövetsége (MSZKSZ) tiltakozik a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (Iparkamara) küldöttgyűlésén elfogadott vitaanyag ellen, amely egyebek mellett a kötelező iparkamarai tagság bevezetését tartalmazza.
Egyedülálló komplexitásával érdemelte ki a terület a kitüntető elismerést
Kimagasló építészeti és ipartörténeti jelentősége, egyedülálló komplexitása elismeréseként 2014. május 16-án a Hungarikum Bizottság szarvasi ülésén a Hungarikumok közé emelte az 1853-ban alapított Zsolnay Manufaktúra területén jelenleg működő pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet. Magyarország legnagyobb „kulturális holdingja”, a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. immár két Hungarikum minősítéssel büszkélkedhet, hiszen 2013-ban az általa fenntartott Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője is megkapta e kitüntető címet.
Lenyűgöző megoldások az urbanisztikában: fókuszban a társadalmi igények - Budajenő, Nagykőrös és Vác a legjobbak között.
A 2014. évi települési Hild János-díjon rekordszámú, 8 település indult el, hogy szakmai oldalról megmérethesse sokéves, vagy több évtizedes stratégiai városfejlesztési tevékenységét.
Budapest, 2014. május 6. … A Design Hét Budapest fesztivál idén ősszel is tíz napra a fővárosba varázsolja a hazai és a nemzetközi design élet legjavát, a programok széles körével október 3. és 12. között várja a nagyközönséget. A fesztivál védnöke és főszponzora a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, kiemelt szakmai partnere a Magyar Formatervezési Tanács és a Design Terminál, szervezője a HIPAVILON Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség.
A Kőbányai Önkormányzat, A Város Mindenkié csoport és a Habitat for Humanity Magyarország sajtóközleménye
Az
elmúlt egy év tapasztalatai bebizonyították, hogy Magyarországon is
sikeres lehet egy olyan program, mely az utcán élő embereket azonnal
lakáshoz segíti − hangzott el 2014. április 28-án A Város Mindenkié, a
Habitat for Humanity Magyarország és a Kőbányai Önkormányzat közös
sajtótájékoztatóján a X. kerületi Polgármesteri Hivatalban, ahol a
hazánkban kísérletként indult „Elsőként Lakhatást” típusú programokban
elért sikereikről számoltak be a felszólalók. A sajtótájékoztatót egy
önkormányzati szakemberek számára rendezett zártkörű tájékoztató fórum
előzte meg a programok eddigi eredményeiről.
A Rákos-patak menti terület megújítására az EUROPAN rendszerben kiírt pályázat a helyi lakosságot is inspirálta.A nyertes pályaművekből kiállítás nyílt.
A Magyar Urbanisztikai Tudásközpont sajtóközleménye