Tisztelt MÉSZ Tagok!
A Magyar Építőművészek Szövetsége új vezetősége nevében szeretnénk mindenkinek megköszönni, hogy az október 19-i közgyűlésen szavazatával, illetve más módon támogatott, bízott bennünk. A tisztújítás eredményes és sikeres volt. Jó volt látni és érezni, hogy ennyi embernek fontos a MÉSZ.
2020. szeptember 7-én, hétfőn tartotta székházában, a Pesti Vigadóban közgyűlését a Magyar Művészeti Akadémia, amelyen átadták a köztestületi díjakat és a november 5-étől felálló új elnökség összetételéről is döntöttek az akadémikusok, illetve közgyűlési képviselők.
A megfelelő műszaki szabályozással az építési beruházások – legyen az állami nagyberuházás, vagy lakossági építkezés – műszaki tartalma egyértelműbb, ellenőrzése hatékonyabb lehet, ami a minőségi kivitelezést támogatja. Az ÉMI ezért meghatározó szerepet vállal a műszaki szabályozásban, kiemelten az építési műszaki irányelvek előkészítése terén. Célunk, hogy tevékenységünkkel híd szerepet töltsünk be az építtetők, beruházók és a szakmagyakorlók között. Az ÉMSZB titkárságaként az ÉMI három új irányelvet készített elő, melyek június 22. és július 21. között véleményezhetők.
Belügyminisztérium egykori kórházának ( volt BM Korvin Ottó kórház) átépítése kiemelten közérdekű beruházás, az ezzel kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűek – mondta ki egy szerda este megjelent kormányrendelet.
2017-ben az MMA-nak ígérték múzeum céljára a telket és 2007 óta bezárt és rohamosan pusztuló volt kórházépületeket. A főépület Quittner Zsigmond tervezte 1887-ben Fasori Szanatórium részére. A Városligeti fasor és Bajza utca kereszteződésénél található 17.000 m²-es telken tizenkét, részben egymáshoz kapcsolódó épület áll. Összes nettó szintterületük 25.452 m². Az ingatlan együttes része egy fallal lekerített, Bauhaus stílusban épült, műemléki védettséget élvező villa is. A villaépületet 1936-ban Fischer József építész tervezte és legutóbb gyermekrendelőként működött.
Korábban elrendelt, felesleges fakivágásokat állított le a Bardóczi Sándor, budapesti főtájépítész és a Főkert
Az újonnan felállított Favédelmi Munkacsoport minden egyes tervet, közműtervet, útépítési tervet favédelem szempontjából átvizsgál a fővárosban.
Épített örökség értékeit menti és munkahelyeket teremt a Népi Építészeti Program
Az örökségvédelem a járványhelyzetben sem szünetel. Most zárult le a magyar kormány által útjára indított, évi másfél milliárd forintból működő, a Teleki László Alapítvány lebonyolításában zajló Népi Építészeti Program szakmai előkészítésre kiírt támogatási kérelem-felhívásának elbírálása.
A 10. jubileumi Budapest100 elhalasztva - 2020. szeptember 19.
Ősszel 10. Budapest100! Találkozunk a tizediken!
Elkészült a videó: https://youtu.be/zH3UfOchC0s
Most te is megmutathatod a lakóházad a Budapest100 közösségi videópályázatán!
Az idei Budapest100-at igaz, hogy őszre halasztottuk, de idén tavasszal sem szeretnénk nyitott kapuk és meseszép lépcsőházak nélkül maradni, ezért egy közösségi videópályázatra hívünk mindenkit.
Stadium of the Year 2019 - Az Év Stadionja 2019 szavazás - 21 stadion
honlap: http://stadiumdb.com/competitions/stadium_of_the_year_2019
Puskás Ferenc Stadion: http://stadiumdb.com/stadiums/hun/puskas_arena
Szavazni 2020. március 15-ig lehet !
Változással indult az év a területi közigazgatás, valamint az építésügyi és örökségvédelmi hatósági feladatok szakmai irányításában, miután januártól dr. György István felel államtitkárként a területért.