Felhívás Diplomadíj pályázatra
A Somogy Megyei Építész Kamara " Lamping József Diplomadíj 2017" címen pályázatot hirdet a 2017. vagy 2018. évben diplomázott, végzett, Somogy megyében lakó vagy Somogy megyei helyszínre diplomamunkát készített építészek, építészmérnökök, valamint építész-, kert- és tájtervező művészek számára.
A nyilvános pályázatot a Nemzetgazdasági Miniszter a Magyar Formatervezési Tanács közreműködésével hirdeti meg. A pályázat célja a kiemelkedő színvonalú formatervezői teljesítmény elismerése.
Év háza pályázat 2018
Új kategória: középülettel is lehet pályázni!
Május 18-ig nyújthatják be munkáikat családi házak, kis társasházak, illetve idén először középületek tervezői a 2018-as Év háza pályázatra. A legrangosabb hazai, független, szakmai pályázaton a két kategória egyenként 500 000 Ft fődíja mellett, idén több különdíj is gazdára vár.
Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Népi Építészeti Szakbizottsága pályázatot hirdet
A múltját őrző ház – 2018.
címmel. A pályázat célja a hiteles népi építészeti értékek továbbélésének segítése azon hagyományos népi építészeti emlékek példaképként történő széleskörű ismertté tételével, ahol a jelenkori használat, a hasznosítás, és a népi építészeti értékek megőrzése kiemelkedő színvonalon valósult meg.
Március 23-ig pályázhatnak a gyakorló építészek és az építészhallgatók a fémlemez burkolatok alkalmazási lehetőségeinek bemutatásával, egyszerűen és gyorsan, online felületen!
A Mozgássérültek Budapesti Egyesületének Egyetemes Tervezés Információs és Kutatóközpontja (ETIKK) célja az egyetemes tervezés terjesztése, ösztönzése. E tervezési mód olyan épített környezetet, termékeket, szolgáltatásokat és alkalmazásokat hoz létre, amelyek nemre, korra, fogyatékosságra, termetre tekintet nélkül mindenki számára egyaránt használhatóak.
Tisztelt Partnerünk!
Magyarország egyik legrangosabb és legjelentősebb díjazású építészeti pályázatát, az Év Homlokzatát idén, immár nyolcadik alkalommal írjuk ki. A díj célja új és felújított épületek esetében a mai magyar építészet értékteremtő házainak, a homlokzat formálásának és kialakításának értékelése, illetve az azokat megalkotó építészek és kivitelezők elismerése.
Tervezett már lakóépületet, ahová Internorm ablakok kerültek? Vagy éppen most dolgozik olyan házon, ahová Internorm ablakok kerülnek? Akkor önnek szól az „Ablak – fény és élet” pályázat! 2018. február 2-ig küldje be pályázatát és nyerje meg az 5 db Leica professzionális lézeres távolságmérő-készlet egyikét!
A FAKRO és a BIMobject nemzetközi építészpályázatot hirdet tetőterek felújítására és átformálására.