Módosult a beadási határidő: 2023. 08. 22.
A Magyar Kormány megbízásából Zsámbék Város Önkormányzata 2020-ban kapott megbízást Magyarország ikonikus műemlékegyüttesének, a zsámbéki Premontrei Templom- és kolostorrom rekonstrukciója és megújítása tervezési munkáinak előkészítésére. Az Önkormányzat több éves előkészítő munkája során a Premontrei renddel együttműködve olyan döntéselőkészítő anyagot tett le a Kormányzat asztalára, amely az általuk szervezett szakmai konferenciák tanulságaira épül, és amely lehetővé teszi a tervezés megkezdését.
Ennek eredményeként Magyarország Kormánya a 1720/2020. (X. 30.) sz. határozatával döntött a „Zsámbék, Premontrei Templom és kolostor rekonstrukciója” című projekt költségvetési támogatásáról, és a templom, valamint környezete fejlesztésének előkészítését 300.000.000 forint nagyságú összeggel támogatta. A projektet Zsámbék Város Önkormányzata valósítja meg a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt-vel együttműködve.
Jelen tervpályázat célja olyan pályaművek kiválasztása, amelyek a Tripartitum Építész Műhely Kft. által idén elkészített tudományos és műszaki dokumentáció megállapításait figyelembe véve, méltó módon mutatják be a nagymúltú történelmi helyszínt, és amelyek választ adnak a premontrei templomegyüttes rekonstrukciójának és megújításának izgalmas építészeti kihívásaira. Fontos célként fogalmazódott meg az is, hogy a tervezett fejlesztéssel olyan egyedi turisztikai desztináció jöjjön létre, amely alkalmassá teszi a Zsámbéki-medencét arra, hogy hosszú távon Budapest középkori színterű turisztikai helyszíne legyen, amely hirdeti az Árpád- ház szellemi és kulturális örökségét, a magyarság keresztény gyökereit, annak egységességét, valamint európaiságát.
Zsámbék az egykori királyi főváros, Székesfehérvár és a püspöki székhely, Esztergom között húzódó hadi út mentén épült fel. A francia Aynard családból származó Smaragd comez, Zsámbékon birtokot adományoz a premontrei rendnek a XIII. század első harmadában, ezzel megalapítva a premontrei prépostságot, és lehetőséget adva a premontrei templom megépítésére is.
Zsámbék Városa történelmi városmagjában jelentős műemlékei vonzó turisztikai célponttá teszik. Itt található az Öregtemplomon túl, a Zichy–kastély, a Zárdakert, a Török-kút és az Immaculata szobor műemlékei, de a város ad otthont az egyik legnagyobb európai lámpagyűjteménynek, a Zsámbéki Nyári Színháznak, a zsámbéki Bodza fesztiválnak, és az egyre népszerűbb zsámbéki jazz napoknak is. A város szellemi és kulturális életét meghatározó egyházi szervezet a Premontrei rend, amely a rend alapításának 900 éves évfordulóját ünnepli, és amely Zsámbékon 1989-90 óta végez liturgikus és lelkipásztori tevékenységet.
A Kiíró bízik abban, hogy a templomegyüttes terveire beérkező pályaművek által, olyan építészeti megoldásokat birtokába jut, amelyekkel megfogalmazható, miképpen tudjuk méltó módon megőrizni és megújítani Magyarország egyik legjelentősebb középkori műemlékét a zsámbéki „Öregtemplomot”.
Letölthető tartalom:
Figyelem a pályázatok benyújtásának határideje, valamint a válaszadási határidő módosult!
Pályaművek beérkezésének határideje: 2023. április 13. !
A nyílt országos tervpályázat tárgya: a keszthelyi Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola infrastrukturális megújítása, valamint multifunkcionális sport-és rendezvénycsarnok, uszoda és közösségi tér létesítése érdekében minden olyan építészeti megoldás, ötlet feltárása, mely egy optimális intézmény megalkotásához szükséges, valamint a műszaki tervdokumentációk elkészítéshez a tervező kiválasztása.
Helyszíni szemle időpontja: 2023. február 7. kedd 11. 00 óra
Kérdések határideje: 2023. február 10.
Kérdésekre adott válaszok határideje: 2023. február 17.
Pályaművek beérkezésének határideje: 2023. március 29. szerda
Letölthető tartalmak:
A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata által meghirdetett „LANTOS MÚZEUM PÉCS 2022" építészeti pályázat zárójelentése
A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata tavaly ősszel hirdette meg – immár 10 éves hagyománnyal bíró – nyílt, építészeti tematikájú pénzdíjas ötletpályázatát 40 év alatti építőművészek, építészmérnökök, építészek, belsőépítészek számára. E pályázatokba az MMA rendszerint egy-egy település önkormányzatát is bevonja a helyszín kiválasztásához. A 2022-es pályázati kiírás „LANTOS MÚZEUM PÉCS 2022” címmel olyan javaslat készítését tűzte ki céljául, amely egy olyan fiktív épület tervezésére irányul, ami Lantos Ferenc (1929–2014) Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas festőművész, művészpedagógus, az MMA néhai tagja és a természet erős kapcsolatát egy épületben megformálva, természeti, környezeti utalásokkal, viszonyokkal mutatja be és egyben méltó emléket állít a pécsi kötődésű művésznek. Elsősorban ezúttal is ötletek kibontására és tanulmánytervek készítésére nyílt lehetőség, melyek által fiatal építészek csillanthatják meg szakmai tudásukat, kreativitásukat.
Az eredményhirdetést 2023. február 9-én tartották a pályaműveket bemutató kiállítás megnyitójával együtt a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának aulájában, ahol Turi Attila, Kossuth- és Ybl-díjas építész, az MMA és a MÉK alelnöke mindenekelőtt a pályázóknak köszönte meg a részvételt. Az alelnök kiemelte: az ötletpályázat az MMA Építőművészeti Tagozatának egyik legfőbb éves programja, amellyel lehetőséget kínálnak a fiatal építészek számára arra, hogy portfóliójukat minőségi munkákkal gazdagítsák, és emellett a megoldás fókuszú gondolkodást helyezzék előtérbe. „A beérkezett tervek mindegyike alkalmas arra, hogy valós párbeszéd, közös gondolkodás indulhasson a közösségben arról, hogy mit is jelent Lantos Ferenc munkássága; hogyan sugárzik az épületeken, a térkapcsolatokon és a részleteken keresztül” – mondta el Turi Attila.
A tárlat megnyitóján Péterffy Attila, Pécs polgármestere és prof. dr. Medvegy Gabriella, a PTE MIK dékánja köszöntötte a megjelenteket.
A „Lantos Múzeum Pécs 2022” pályázat eredményét Dévényi Sándor Kossuth- és Ybl-díjas építész, a nemzet művésze, az MMA rendes tagja, a Bírálóbizottság elnöke ismertette.
A felhívásra összesen 30 pályamű érkezett. A Bírálóbizottság többszöri áttekintés, majd vita és elemzés után többségi szavazással döntött a díjazásra rendelkezésre álló teljes összeg (bruttó 5.000.000.- Ft) felhasználását javasolva.
Három pályamunka részesült 700.000 forintos díjban (rangsorolás nélkül), ötöt pedig 400.000 forintos díjazást jelentő elismerésben részesítettek. A feladat sajátos megközelítése okán továbbá kiosztottak két 250.000 forintos különdíjat és egy kiemelt különdíjat 400.000 forint értékben. A három, legmagasabb díjazással járó elismerést Samicskov Milánnak, Koronczi Péter Attilának és a Balázs Anna-Kulcsár Emese alkotópárosnak ítélte oda a zsűri.
Az ötletpályázat legfontosabb célkitűzése az volt, hogy a kiíró – remélhetőleg – nem a távoli jövőben épülő, Lantos Ferenc képzőművész életútját, munkásságát bemutató múzeum építészeti tervpályázatához a lehető legjobb kiírást tudja elkészíteni. Ezt a célt a pályázat díjazott tervei által elérte.
A pályázat értékelése és a díjazottak teljes névsora megtalálható a záródokumentumban, mely a Magyar Művészeti Akadémia honlapjáról (www.mma.hu) elérhető.
A pályamunkákat bemutató kiállítás 2023. február 24-ig tekinthető meg a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar aulájában (7624 Pécs, Boszorkány út 2.) az általános nyitvatartási időben.
A pályázat díjazottjai:
Bruttó 700.000.-Ft díjazással:
Elismerésben részesülnek bruttó 400.000.- Ft díjazással:
Az MMA Építőművészeti Tagozat különdíjában részesül bruttó 250.000.-Ft díjazással:
Az MMA Építőművészeti Tagozat kiemelt különdíjában részesül bruttó 400.000.-Ft díjazással:
a 25. sorszámú pályamű, szerzője: Borbély Fruzsina Anna
Forrás: MMA Sajtókommunikációs Főosztály
További információk:
"LANTOS FERENC MÚZEUM PÉCS 2022" építészeti tervpályázat ünnepélyes eredményhirdetése és a pályaműveket bemutató kiállítás megnyitója
Időpont: 2023. február 9. (csütörtök) 15.30 óra
Helyszín: Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar, Aula (7624 Pécs, Boszorkány út 2.)
Köszöntőt mond: Péterffy Attila, Pécs polgármestere; Prof. Dr. Medvegy Gabriella, a PTE MIK dékánja; Turi Attila Kossuth-, és Ybl-díjas építész, az MMA alelnöke, a MÉK alelnöke.
A Lantos Múzeum Pécs 2022 pályázat eredményét Dévényi Sándor Kossuth-, és Ybl-díjas építész, a nemzet művésze, az MMA rendes tagja, a bírálóbizottság elnöke ismerteti.
A pályaműveket bemutató kiállítás 2023. február 24-ig tekinthető meg a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar aulájában, általános nyitvatartási időben.
Letölthető tartalom:
Pécs város vezetése fontosnak tartja, hogy a lakosság is megismerkedhessen az Aquapark építészeti tervpályázat díjazott és megvételt nyert pályaműveivel, ezért 2023. január 26. és február 13. között egy tervpályázati kiállítás keretén belül mutatja be azokat a nagyközönségnek.
A kiállítás megnyitója 2023. január 26. napján 15:00 órai kezdettel kerül megrendezésre az ÁRKÁD Pécs Bevásárlóközpont Rotundájában.
A tervpályázathoz kapcsolódóan létrejött egy weboldal is: www.aquaparkpecs.hu, ahol a tervpályázat és a tervek bemutatása mellett a beruházás ütemezéséről és a további fejlesztési lehetőségekről online szavazást indított a városvezetés. (A weboldal 2023. január 26. napjától elérhető.)
A városvezetés a közösségi részvétel fontosságát a városfejlesztés stratégiai alakításában elengedhetetlennek tartja, főként az olyan kiemelt projektek esetében, amelyek olyan területeket, épületeket, látványosságokat érintenek, amelyek a pécsiek számára a városképet akár évtizedekre meghatározzák, előnyeiket pedig a pécsiek és a Pécsre látogatók egyaránt élvezhetik, ennélfogva a városvezetés számára egyértelmű, hogy az ilyen és ehhez hasonló projekteket a lehető legszélesebb társadalmi egyetértés övezze. A demokratikusság elvein alapuló projekttervezés legfontosabb mozgatórugója az, hogy az így megvalósult fejlesztéseket és beruházásokat a pécsiek igazán csak így érezhetik magukénak.
Látogasson el a projekt weboldalára (www.aquaparkpecs.hu) és a néhány rövid kérdés megválaszolásával segítse Pécs munkáját.
A „Multifunkcionális sportcsarnok és uszoda, valamint az uszodához kapcsolódó Aquapark építése Pécsen” című építészeti tervpályázat Zárójelentése az https://mek.hu/index.php?id=47379 oldalon letölthető.
ZÁRADÉK a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata „Multifunkcionális sportcsarnok és uszoda, valamint az uszodához kapcsolódó aquapark építése” tárgyú építészeti tervpályázat tervpályázati zárójelentéséhez
Díjazásban vagy megvételben részesült pályaművek
Helyezés vagy megvétel |
Pályázó neve, székhelye |
Nyilatkozattételre jogosult |
2. díjazás |
NAPUR Architect Kft. 1033 Budapest, Laktanya u 33/A fszt.3. |
Ferencz Marcel István |
3. díjazás |
MÁS DESIGN Kft. 1023 Budapest, Gül Baba u. 21/2. Perényi Stúdió Kft. 1137 Budapest, Katona József u. 20. |
Gulyás Bálint Perényi Flóra |
3. díjazás |
CAN Architects Studio Építész Iroda Kft. 9024 Győr, Mécs László u. 8. 9.em. 15. ajtó |
Élő József Tátrai Ádám Gábor |
megvétel |
Modulárt Kft. 8200 Veszprém, Szilfa u. 4. |
Láris Barnabás |
megvétel |
AU.ROOM Építész Műhely Kft. 7621 Pécs, Majorossy Imre u. 4. |
dr. Gyergyák János |
megvétel |
KÖZTI Zrt. 1023 Budapest, Lublói u. 2. |
Dr. Smaraglay Gábor |
Letölthető tartalom:
Elkezdődött a nevezés az építészeti szakma egyik legrangosabb elismerésére. A jövő évi Brick Awardra idén öt kategóriában várják építészek, nemzetközi építészkritikusok, ingatlanfejlesztők és újságírók pályaműveit. Az értékelési kritériumok közé tartozik például a tégla kiemelkedő és innovatív felhasználása, de különös figyelmet fordítanak a fenntarthatóságra, valamint az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességre is. A nevezés ingyenes, a leadási határidő 2023. március 14.
A Brick Award nyerteseit kétévente, díjátadó gála keretén belül hirdetik ki és az 50 legjobb pályaművel együtt bekerülnek a verseny hivatalos kiadványába, a Brick Book-ba. Az első, pénzjutalommal járó Brick Awardot 2004-ben a cseh Josef Pleskot nyerte el egy kastélyparkban kialakított gyalogos átjáróval. A következő években a nagydíjakat Magyarország, Németország, Liechtenstein, Dél-Afrika, Thaiföld, Spanyolország, Ausztria, Nagy-Britannia, Svájc, Lengyelország, Ausztria, Németország, Svájc, Thaiföld, Thaiföld, Spanyolország, Ausztria, Nagy-Britannia és 2022-ben Kína kapta.
Értékelési kritériumok
Az innovatív tervezési és építészeti koncepció, a tégla és kerámia építőanyagok formabontó felhasználása, valamint a kivitelezés minősége a projekt esztétikájában, formájában és kialakításában alkotják az értékelési kritériumokat. A szakmai zsűri különös figyelmet fordít a fenntarthatóságra és az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességre. Fontos szempont az energia- és költséghatékonyság is, ami a projekt alkalmasságát vizsgálja a tervezett célra, valamint számít az is, hogy mennyire illik a projekt az épülettípushoz és a kulturális környezethez.
Díjkategóriák
A díjkategóriák az év, valamint a trendek és az aktuális témák alakulásának függvényében némileg módosulhatnak.
Nevezési feltételek:
A nevezett pályaműnek jelentős részben kerámia építőanyagokból kell állnia, mint például kerámia falazóelemek, burkolótéglák, kerámia burkolólapok, kerámia tetőcserepek, kerámia homlokzati panelek.
Hogy lehet nevezni?
A résztvevőknek online űrlapot kell kitölteniük, amely a projekt alapvető adataiból, a projektet leíró rövid tájékoztató szövegből, valamint az épületről készült képek és tervek feltöltéséből áll. A beküldéssel a résztvevők elfogadják a pályázat részvételi feltételeit és hozzájárulnak annak későbbi közzétételéhez. A nevezési lap kitöltése előtt létre kell hozni egy felhasználói fiókot, amivel könnyebben nyomon követhető a pályázati folyamat. A nevezés ingyenes.
Mi vár a győztesre?
A fődíj és a kategóriagyőztes egyaránt 7 000 euró pénzjutalomban részesül, míg a fennmaradó négy kategóriagyőztes nyereménye 5 000 euró.
A pályázati regisztrációs űrlap megtalálható a Brick Award nemzetközi oldalán:
Kérdés esetén keresse kollégánkat:
Takács Eszter
Wienerberger Zrt.
+36 30 466 7764
eszter.takacs@wienerberger.hu
A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (Kiíró) ingatlanfejlesztő társaságaként az ajánlatkérő a természetben a 8253 Révfülöp, Kacsajtosi út 1-3. szám alatt található, az ingatlan-nyilvántartásban hrsz. 799/1 és 799/2 alatt elhelyezkedő ingatlanokon az MCC elveinek, képzési elképzeléseinek megfelelő üdülőterület kialakítását és a hozzá kapcsolódó szálláshelyek, sportlétesítmények és szolgáltató egységek átfogó komplex fejlesztését határozta el 107.275 m2 összterületű telkeken (a továbbiakban Beruházás).
A tervpályázati eljárás célja a továbbtervezésre alkalmas pályamű és a tervező kiválasztása.
Ajánlatkérő a tervezési munkákat megelőzően nyílt tervpályázati eljárást indít a tervező kiválasztása céljából. A tervpályázati eljárást követően az Ajánlatkérő a Kbt. 98. § (5) bekezdése szerinti hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást kíván lefolytatni.
A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alapján megrendelni kívánt tervezési feladat a Révfülöp, Kacsajtosi út 1-3. (hrsz.: 799/1, 799/2) tervezési területen az alábbi feladatok elvégzése:
- a meglévő épületállomány felújítására, átépítésére vonatkozó terveinek elkészítése,
- a tervezett új épület(ek), építmények terveinek elkészítése,
- az ingatlan beépítetlen szabad területeire vonatkozó hasznosítási javaslat, táj- és kertépítészeti tervek készítése.
A tervpályázati eljárás, illetőleg a későbbi tervezés célja az ingatlan meglévő adottságainak, beépítettségének, elrendezésének újragondolásával megvalósuló komplex üdülőfejlesztés.
Ennek részei:
- a meglévő épületek, épületrészek átalakítása – korszerű, az MCC által tervezett hasznosításra az elavult, funkcióját vesztett épületek bontása,
- új, korszerű épület(ek) tervezése
A tervezett üdülőterületi épületegyüttesben az alábbi funkciókat kívánja az MCC megvalósítani:
Szálláshelyek – 330-350 fő számára.
Közösségi, oktatási terek – 300 fő diák számára, agora szabadtéri előadásokhoz, előadóterem és rendezvénytér, szálláshelyeken meglévő közösségi helyiségek kapcsolódó fedett-nyitott terekkel.
Étkeztetés – meglévő konyha és étterem épületének korszerűsítésével, 300 fő diák étkeztetése két turnusban.
Adminisztráció – információs pont és ügyeleti rendszer, gyülekezők színtere; iroda és multimédiás szoba kb. 15-20 fő dolgozó számára, open-office jellegű irodatér kialakításával.
Sport – szabadtéri csapatjátékokhoz sportpályák és tisztások kialakítása.
Tárolás, egyéb – fejlesztő eszközök, sportszerek, kertészeti eszközök tárolására.
Parkolás és megközelítés – a tervezett rendeltetésnek megfelelő számú parkoló és a megközelítés megtervezése, OTÉK-nak, és HÉSZ-nek megfelelően az ingatlan beépítetlen szabad területeire vonatkozó hasznosítási javaslat készítése.
Jelen tervpályázat komplex táj- és kertépítészeti, és építészeti tervpályázat.
Tekintettel az RTP-ben szereplő komplex előírásokra érvénytelen az olyan épületekre vonatkozó pályamű, amiben nem kerül kialakításra legalább:
1. 330 férőhelyes összesített szálláskapacitás és,
2. 1 db min. 300 m2 alapterületű előadó- és rendezvényterem és,
3. 1 db min. 150 férőhellyel fixen rendelkező szabadtéri színpad és,
4. min. 2 db felszíni sportpálya.
Az érvényesség feltétele minden pont maradéktalan teljesítése, melyekről tervező a pályaműben nyilatkozni köteles (nyilatkozatminta kitöltésével).
A Pelso Talentum Kft. a MCC Révfülöp üdülőterület fejlesztési tervpályázat tárgyú eljárás kiírási dokumentációt, mely az alábbi linken érhető el: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001050402022/reszletek
Az MCC kommunikációs osztálya az alábbi linken található tájékoztató anyagot állította össze: https://epiteszforum.hu/tervpalyazatot-irtak-ki-az-mcc-revfulopi-udulofejlesztesere
Az „ MCC Révfülöp üdülőterület fejlesztési tervpályázat” tárgyban indított eljáráshoz kapcsolódó eredményhirdetés dátuma módosításra került.
Az eredményhirdetés új időpontja: 2022. december 01. 11:00 óra.
További információk:
https://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/hirdetmeny/portal_14860_2022/
Helyszín: Budapest, II. kerület AKADÉMIA – PARK (Pasaréti út – Hidász utca – Hűvösvölgyi út – Riadó utca által határolt terület) rendezési és beépítési javaslata országos, nyilvános ötletpályázat keretében.
A tervpályázat EREDMÉNYE a Bírálóbizottság döntése alapján
A Bírálóbizottság döntése szerint rangsorolás nélküli 3.000.000 Ft-os I. díjban részesült:
Az 5. számú pályamű szerzője: Építész Stúdió Kft.
Vezető építész tervezők:
Fialovszky Tamás, Hőnich Richárd, Kenéz Gergely, Mudry Luca, Pálfy Sándor, Szántó Hunor
Szakági tervezők:
Gyüre Borbála – tájépítészet, Tóth Evelin – tájépítészet, Szabó Lilla – fenntarthatóság
Munkatársak:
Bitter Fruzsina, Iván Bertalan – makett
A Bírálóbizottság döntése szerint rangsorolás nélküli 3.000.000 Ft-osI. díjban részesült:
A 9. számú pályamű szerzője: Gereben Marián Építészek Kft.
Vezető építész tervezők:
Gereben Péter, Marián Balázs
Szakági tervezők:
Varga Imre, Mészáros Olivér
Munkatársak:
Dormán Miklós, Ivicsics Júlia, Módi Miklós, Percz Gábor, Rácz Róbert, Tábi Sára
A Bírálóbizottság döntése szerint rangsorolás nélküli 3.000.000 Ft-os I. díjban részesült:
A 14. számú pályamű szerzője: Zsuffa és Kalmár Építész Műterem Kft.
Vezető építész tervezők:
Kund Iván Patrik, Kalmár László, Zsuffa Zsolt, Tihanyi Dominika
Szakági tervezők:
Kovács Árpád, Szohr Gábor – tájépítészet
Munkatársak:
Kronavetter Péter – építész tervező, Cseh Noémi, Németh Nikolett – tájépítész, Partos Boldizsár – látványterv, László Péter – látványterv
A Bírálóbizottság döntése szerint rangsorolás nélküli 2.000.000 Ft-os II. díjban részesült:
A 3. számú pályamű szerzője: Hetedik Műterem Kft.
Vezető építész tervezők:
Szabó Levente DLA, Biri Balázs
Szakági tervezők:
Park Terv Stúdió Kft. – Pottyondy Flóra, Metzger Enikő
Munkatársak:
Rátgéber László, Surján Borbála, Szilágyi Szabolcs, Zacher Bendegúz
A Bírálóbizottság döntése szerint rangsorolás nélküli 2.000.000 Ft-os II. díjban részesült:
A 8. számú pályamű szerzője: Archi-kon Kft.
Vezető építész tervezők:
Nagy Csaba, Pólus Károly
Szakági tervezők:
Hómann János, Xiao Wang – tájépítészet
Munkatársak:
Bordás Flóra, Horváth Krisztina, Petró Noémi, Urbán Jakab, Varga Veronika, Várhidi Bence
A Bírálóbizottság döntése szerint rangsorolás nélküli 1.000.000 Ft-os Megvételben részesült:
A 7. számú pályamű szerzője: Paulinyi and Partners Zrt.
Vezető építész tervezők:
Dr. Paulinyi Gergely DLA, Dr. Burián Gergő DLA, Debreczeni András
Szakági tervezők:
Gáspár Tibor, Malustyik Mónika – épületgépészet, Stump Ferenc – kert- és tájtervezés, Eisler Gábor – tartószerkezet,
Látványtervezés:
Más Építészek Kft. – Mészáros Orsolya, Gulyás Bálint
Munkatársak:
Tihanyi Kristóf, Konyicska Kinga, Módi Mariann, Molnár Katalin, Somodi-Ridzi Júlia, Szecsei Mária, Zsigmond Péter,
Épületszimulációk:
Szivák Béla, Németh Roland, Horváth Kristóf, Dr. Sárközi Réka, Tóth Ádám
A Bírálóbizottság döntése szerint rangsorolás nélküli 1.000.000 Ft-os Megvételben részesült:
A 11. számú pályamű szerzője: Völgyzugoly Műhely Kft.
Vezető építész tervezők:
Földes László, Ferik Tünde, Pernyész-Ovádi Noémi
Szakági tervezők:
Grimm-Sipos Noémi, Juhász Noémi
Munkatársak:
Baranyai István, Hantos Ádám, Marján Melinda, Nusszer Diána, Schoblocher Edina, Cserjés Petra, Csömöre-Bottlik Emese
A Bírálóbizottság döntése szerint rangsorolás nélküli 1.000.000 Ft-os Megvételben részesült:
A 13. számú pályamű szerzője: Numbernow Stúdió
Vezető építész tervezők:
Varga Lívia Noémi, Varga István
Szakági tervezők:
Ittzés Miklós – úttervező, Pécsi Máté – tájépítész
Munkatársak:
Edelmayer Zsófia, Ungerhoffer Dániel, Geiser Anna
Dokuemntumok: