Hatodik alkalommal került átadásra a Pest Megyei Építész Kamara általa alapított Wéber Antal-díj. A magyar műépítész nevét viselő díjjal a kiemelkedő alkotói tevékenységet folytató pest megyei kamarai tagsággal rendelkező szakmagyakorló munkáját kívánja elismerni a Kamara. Wéber Antal a XIX. századi magyar építészet meghatározó építész egyénisége, Ybl Miklós pályatársa. Neoreneszánsz építészete a reneszánsz mélyen átgondolt újraértelmezése. Magántanítóként, majd az építészeti közélet jeles tagjaként komoly figyelemmel fordult a felnövekvő szakmai generációk felé. Munkásságát a minőség és a szakmai közéletben végzett áldozatos tevékenysége emelte ki a korabeli átlagból.
A dolgot akkor tudjuk értékelni, ha vannak szavaink rá. Keressük a szavainkat, keressük a dolog nevét.
Az elmúlt időszak nagyobb, már urbanisztikai értelemben is meghatározó léptékű budapesti fejlesztéseknek értékelése, elemzése még várat magára. Bizonyos értelemben nem találjuk a szavakat ehhez, nem tudjuk nevén nevezni a folyamatot és az eredményt.
Ez erős hiányérzetet okoz akkor, amikor az adott negyedek kvalitásairól, előnyeiről-hátrányairól, a követendő vagy elvetendő megoldásokról kívánunk beszélni. Így azután inkább kerüljük a vitákat, az érveléseket, az érdemi kritikákat.
„Győrtől Mándokig. Mivel foglalkozik manapság Ekler Dezső”
Kötetlen, szakmai beszélgetés: aktuálisan futó projektek, kitekintés az építészetelméleti kutatásokra.
Program: 2022. május 21. szombat
Meghívó Makovecz Imre 1935-2011 - "Ég és föld közötti építészet" című kiállításának Oszlop-installáció sajtónyilvános átadására / bemutatására
Időpont: 2022. március 17. (csütörtök) 15:00
Helyszín: Debrecen Dósa nádor tér
Szakmai továbbképzés építészeknek az ÉMSZ szervezésében a BME Épületszerkezettani Tanszék oktatóival Debrecenben - március 31.
Szakmai stratégiai partnerek:
Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége
Hajdú-Bihar Megyei Építész Kamara
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Építész Kamara
Elnökségi tag választás
Tisztelt Tagtársunk!
A BÉK 2020. októberében tartotta Tisztújító Taggyűlését, azonban még a ciklus letelte előtt, 2022. júniusában rendkívüli tisztújítást kell tartanunk.
Demeter Nóra elnökségi tag tisztsége - lemondását követően - 2021. december 31. napjával megszűnt, így helyére új tagot kell választania a Taggyűlésnek.
A SHARE Budapest Nemzetközi Építészeti és Műszaki Fórum része a SHARE rendezvénysorozatnak, amely a legszélesebb körben hoz létre építészeti eseményeket Közép- és Délkelet-Európa 17 országában.
SHARE Budapest
2022. február 15.
Hotel Merriott
MÉK továbbképzési akkreditáció: 3 pont (2021/173)
Az előadások egy része angol nyelvű, szinkrontolmácsot biztosítunk.
2022. február 03-án 18:00 órai kezdettel indult útjára a 25 éves Somogy Megyei Építész Kamara (SMÉK) szervezésében és a Magyar Építész Kamara támogatásával létrejött Somogy megye elmúlt 25 évének építészetét bemutató, egy egész éven át tartó vándorkiállítás. Ennek első, nyitó állomásaként a kaposvári Csiky Gergely Színházban került megrendezésre a Somogy megye területén élő és alkotó építészek, településtervezők, táj- és kertépítészek munkáinak bemutatása. A tervezők mintegy 60 tablón és több száz megvalósult épületen keresztül mutatják be munkásságukat és térségünk fejlődését. A kiállításra a SMÉK tagjai egy-egy saját tablót készítettek alkotásaikról. A tablókból és a SMÉK 25 éves történetét összefoglaló írásból egy színvonalas, 80 oldalas katalógus is készült a kaposvári Pethő nyomdában, a kamara gondozásában.