A Magyar Építész Kamara 2022. október elején kapta meg szakmai véleményezésre a beruházási törvény tervezetét. A jogalkotó felé megküldött vélemények, megjegyzések, javaslatok összeállítása során a területi építész kamarák és a szakami tagozatok véleménye is beépült, amelyet tájékoztatásul tesszük közé.
MÉK Elnökség
2022. évi … törvény az állami építési beruházások rendjéről Magyar Építész Kamara munka anyaga
javaslat, megjegyzés, vélemény
Az állami beruházások rendjéről szóló előterjesztést a megyei Kamarák és az elnökség üdvözli. A továbbiakban összefoglalt munkaanyag a véleményeket, javaslatokat foglalja össze, illetve rámutat a törvény egyes- megítélésünk szerint pontosítandó – részeire.
Az építés közügy. Az épített környezet és ennek kapcsolata az örökölt kultúrával (épített és természeti) mindennapjaink meghatározó közege. Az állami építések, mint közhasználatú elemek (épületek, utak, műtárgyak) nem csak közügyek, de környezetalakításunk példaértékű tettei is, így a jóízlés és közízlés meghatározói is.
Egy olyan országépítő munka hosszútávú kereteinek meghatározása történik, melyben a folyamatokat és kapcsolatokat, az egyes szereplők tevékenységi körét és az ezzel együtt járó felelősségét rögzítjük. Az előterjesztés az egyes szereplők érdekeit és a társadalmi hasznosságot (használat, fenntarthatóság, kulturális impulzus) azonos irányba tereli. Ugyanakkor egy összetett folyamat kereteit határozza meg, melyben gazdaság, jog és kultúra (utóbbi, mint végső és elérendő cél) összehangolása a végrehajtás során, a részfolyamatokban - valószínűsíthetően – finom hangolásra szorulnak. Ezért is üdvözlendő a törvényben megfogalmazott Nemzeti Kulturális Tanács létrehozása, a monitoring és a minősítési rendszer működtetése.
1.§ Jelen keretrendszer csak az állami beruházásokra terjed ki, nem világos, hogy más jogszabályban külön nevesített kormányzati beruházások, központi költségvetési támogatás felhasználásával megvalósuló önkormányzati beruházás köre is beleértendő-e, vagy csak akkor, ha ezek az meghatározott közbeszerzési értékhatárt meghaladják.
Az üzemeltető (önkormányzat) bevonása a folyamata üdvözlendő, de az egymással összefüggő paragrafusokban említésük nem konzekvens.
1.§ (2) b) javasolt kiegészítés: településrendezési
1.§ (2) c) A fogalommeghatározást köznapi tartalma érthető, ugyanakkor a „polgári jóízlés” pontosítása javasolt (pl. a kultúra hagyományaiban gyökerező, közmegegyezésen alapuló jóízlés) kiegészítési javaslat: ...és magas kulturális szinten
1.§ (2) d) módosítási javaslat: a legkisebb költség és a költséghatékonyság elvét szem előtt tartva mert a (5.§ 9.pont) csak a megvalósítás és üzemeltetés elveit fogalmazza meg.
Nagyon fontos, hogy milyen kritérium rendszer áll majd az ár-érték arány mögött. Az fontos jelzés, hogy az ár nem lehet nagyobb arányú, mint az összes többi együtt.
3.§ (1) a): új építmény meghatározás szerepel, ugyanakkor a 4.§ (1) f) pont szerint a törvény hatálya nem terjed ki a felújításra. Itt vannak olyan esetek, melyben a felújítás a fő tevékenység, de tartozik hozzá új építés is (pl. kastélyprogram, új porta vagy kiszolgáló épülettel, mely a teljes beruházás töredéke), javasolt a fogalom meghatározásban egyértelműsíteni, pl. max. 15% kiszolgáló, csatlakozó épület, stb.
Javasolt a törvény alól nem kivonni a rekonstrukciót, épületfelújítást, mivel azok teljes beruházási folyamata az előkészítéstől, a tervezésen és megvalósításon át azonos az új építésekkel. Javasolt viszont a 32.§ (2) bekezdésénél a tervpályázati kötelezettség alól kivenni, hiszen nincs nagy relevanciája egy pályázatnak ezekben az esetekben.
Jelentős a nemzeti közbeszerzési értékhatárt elérő felújítások száma, ezekben az esetekben is fontos lenne a törvény alkalmazása (előkészítési fázisok, munkába adás, monitoring)
3.§ (1) e) javasolt alpont: elemi csapás, katasztrófa helyzet következtében szükséges , a lakhatást, közigazgatást, közszolgáltatást biztosító beruházások ( lásd: Vörösiszap újjáépítés)
3.§ (2) érthető tartalom, de félő, hogy fokozza a sok kiemelt beruházást
4.§ (1) A törvény hatálya nem terjed ki a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásokra (mivel azok előkészítésének és megvalósításának részletszabályait külön törvény határozza meg), akkor a mai gyakorlat szerint az állami beruházások jelentős része kikerül a törvény hatálya alól, ez pedig nincs szinkronban az egyébként támogatandó céllal, miszerint a törvénytervezet célja az, hogy növelje az állami építési beruházások megvalósításának hatékonyságát az energiahatékonyság elsődlegessége mellett, megfelelő jogi, szakmai és költségvetési garanciákat nyújtson a beruházások szereplői számára ezen jogviszonyok kiszámíthatósága érdekében, megerősítse és egységesítse az állami építési beruházások megvalósításában közreműködő állami szervezetrendszert.
4.§(1) a) A térségfejlesztéssel összefüggő magasépítési beruházás fogalmának pontosítása (fogalom meghatározások) javasolt
4.§(1) f) értékhatár megszabása javasolt, mert nagyméretű, fontos középület átalakítása, felújítása már hasonló egy új építéshez
A bontás, mint kérdéskör külön figyelmet érdemelne. A társadalmi egyeztetés az építészeti érték védelmére is ki kellene, hogy terjedjen. A beruházást komplexen kell vizsgálni, melynek része adott esetben egy bontás is.
Ezt a pontot ki kellene venni. Bár tervpályázatot kiírni ilyen esetben ritkán szükséges (elsősorban nagyobb léptékű, védett értékeket érintő átalakításoknál szükséges), mégis a lebonyolítás módja nem kellene, hogy különbözzön. Legalább szakmai állásfoglalásra lenne szükség a területileg illetékes építészkamarától, mondjuk egy épület bonthatóságáról, vagy alaposabb átalakításáról.
4.§ (2) és (3) bekezdés a törvény hatálya alól kormányhatározattal vagy ÉBM rendelettel mentesít, melynek kidolgozása, megerősítése törvényalkotás, jogi szempontból kétséges, ugyanakkor az egyik legfontosabb alapelv, melynek megtartása javasolt! (egy működőképes új rendszer, új gyakorlat kialakításának nem lehet akadálya azok a speciális esetek, melyek nem illeszthetők pillanatnyilag a struktúrába. Az eseti kezelés eseteit a gyakorlat kialakítása érdekében fenn kell tartani)
Túl nagy mozgásteret ad a Kormánynak a törvénytől való eltérésre.
A jogbiztonság és kiszámíthatóság kérdőjeleződik meg abban az esetben, ha a törvény részben vagy egészben bármikor figyelmen kívül hagyható egyes beruházásoknál. Ennek elkerülése érdekében a jogszabályban kellene pontosabban szabályozni a lehetséges kivételek körét.
4.§ (2) nagyon széles mozgásteret enged a kivételeknek.
5.§ A felsorolt fogalmak közül többet az Étv. jelenleg is definiál. Bár készül az új kerettörvény, de keveredést okozhat, ha párhuzamosan lesznek ezek meghatározva, mivel magasépítési állami beruházások esetén mindkét jogszabályt figyelembe kell majd venni. Korábban felmerült, hogy egy egységes fogalomtárat kellene létrehozni, amely az ilyen anomáliákat feloldhatná.
Az építmény fogalma az ÉTV-ben ugyanezzel a szövegezéssel meghatározásra került.
6.§ (2) Közérdekű fejlesztés fogalma jelenleg nem meghatározott, javasolt a 5.§-ban meghatározni.
7.§ (2) javasolt a beruházás üzemeltetőjének kiválasztása is -e nélkül a 13. § projektszervezetbe sem lehet bevenni továbbá 15.§ (4) bekezdésnek nem lehet megfelelni.
10.§ (1) d) az épületinformációs menedzsment alapú rendszer elemei, standardjai nem kidolgozottak, bizonytalanságot okozhat a rendszerben
A BIM rendszer kialakításával és szabályozásával kapcsolatos jogszabályokat és a BIM alkalmazásának beruházásokra gyakorolt hatásának szabályozását jelen törvénnyel egyidejűleg kellene kezelni, mivel ha jelen jogszabály életbe lép, és olyan követelményeket támaszt, amelyek teljesítése jogilag szabályozatlan, úgy ellehetetlenülnek a jogszabály követés lehetőségei.
Az Állami Beruházási Érdekegyeztető Tanács feladata legyen a beruházás mértékéhez és jelentőségéhez igazodó BIM szintek kidolgozása.
A tervező szervezetek és az atomizált szakági rendszerek nincsenek felkészülve a BIM alkalmazására, a legfejlettebb irodák is csak kirakat terveket készítenek BIM segítségével, a hatékony tervezés ennél összetettebb. A BIM valóságos helyzetéről doktori disszertációt lehet írni, az alkalmazók és vélt alkalmazók társadalmi státusaira is kitérve. Mindemellett a BIM előírása jelentős kontraszelekciós hatással jár, mert az alkalmazás feltételei egy-egy cégnél csak jelentős -akár vissza nem térítendő állami támogatással teremthetők meg-, leszámítva a nagy irodákat és a kivitelezők által támogatott tervezést.
Alkalmazásának bevezetéséhez még sok év kell, és az európai példákhoz igazodó tervezői jövedelem, tervezői díjak is szükségesek, mert akár ingyenes szoftver támogatással is drága üzem.
A BIM kidolgozás költsége el legyen különítve a tervezési díjtól, még ajánlati szinten is.
12.§ (2): a Tanács tagjai: a felsorolás heterogén. Oktatási szervezet szerepeltetése indokolatlan, a Nemzeti Kulturális Tanács ugyan elfogadható (széles alapokon nyugvó testület) de szerencsésebb az MMA, mint építészettel összefüggő (Építőművész tagozat) alkotmányos köztestület szerepeltetése
A bekezdésben megkérdőjelezhető a BMGE szerepe, illetve kiemelése a többi hasonló felsőoktatási intézmény közül.
12.§ (4) bizonytalan a Tanács feladata:
12.§ (4) javasolt feladat kiegészítés: a költség tervezés bázisát jelentő Költségvetési Rendszer struktúrája, felülvizsgálati, közzétételi szabályait
Hiányoljuk a felsorolásból a díjszabásra vonatkozó feltételeket, összefüggésben a Tanács által kidolgozandó épületinformációs menedzsment alapú műszaki megvalósítás rendszer részletezettségi szintjének módosító paramétereivel együtt.
Hiányoljuk a megvalósult építési beruházások transzparensen elérhető költséginformációs rendszerének kidolgozását, és annak naprakész vezetését célzó feladatokat.
12.§ (6) b) Ennek a pontnak honvédelmi, katonai, valamint nemzetbiztonsági célú és rendeltetésű építményeket érintő beruházások esetén jelentősége van, de általános célú építmények esetében félő, hogy torzító hatása van.
12.§ (6) c) pontosítandó: a megfogalmazás túlmutat a kerettörvény által érintett épületek körén, ez Építész kamarai oldalról teljeskörű tervezői jogosultságot (a Tanács javaslatára) szűkítő rendelkezéseket léptethet életbe, illetve Kamarától független- hatósági jogkörrel sem rendelkező- szereplőnek enged beleszólást Kamarai működésbe nincs szinkronban az egyéb, a kamara szakmai képzéseire vonatkozó jogszabályokkal, és olyan körnek enged ebbe beleszólást (Tanács), amely más céllal és feladattal jön létre, és ahol a Kamara, mint a képzésekért felelős szervezet, csak 1/14-ed részben tudja az érdekeit érvényesíteni.
Javasolt a Kamarai törvénnyel szinkronizálni
12.§ (7): javaslat: a Tanács döntését határozatképessége esetén 4/5 többséggel hozza meg
13.§ (1) A „projektszervezet” új fogalomként jelenik meg és csak a részletes indoklásban magyarázza a jelentést. Javasolt definícióként a kerettörvény részévé tenni.
Jogállását felelősségi alá fölé rendeltségi viszonyait nem részletezi teljesen.
13.§ (2) javasolt az üzemeltető, fenntartó részvétele a projekt szervezetben
Mi a különbség a bekezdés szerinti tagok, és a (3) bekezdés szerinti résztvevők között?
Költségellenőr helyett a költségszakértő kifejezés helyesebb.
13.§ (3) Különösen jónak tartjuk, hogy megjelenik a projektszervezetben való részvétel felsorolásánál a beruházás helyszíne szerint illetékes települési önkormányzat polgármestere által delegált személy.
Ezzel összefüggésben a végrehajtási rendelkezésekben javasolt a miniszter előzetes településképi véleményezése során is az önkormányzat véleményének kikérését előírni. (A 419/2021. VII. 15. kr „25. A miniszter előzetes véleményezési jogköre” alcím 40. – 42.§-a ilyen megkeresést nem említ.)
15.§ (4) Javasolt az üzemeltetőt a nem csak előkészítésbe, de későbbi tervfázisok véleményezésébe is be kellene vonni (mind a terv mind az üzemeltetői igény változhat)
Félreérthető, s így zavart okozhat a lehetséges kivitelezők bevonása megfogalmazás, a mondatszerkezetből a kötelezően bevonandó helyzet is kiolvasható, ez megakaszthatja a konzultációs folyamatot
15.§ (5) A beruházás szereplőiből a lebonyolító, a műszaki ellenőr, a kivitelező, valamint az üzemeltető feladatait és kötelezettségeinek meghatározását az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény és végrehajtási rendeletei szerint határozza meg, ugyanakkor a műszaki ellenőr és tervellenőr helyeztét a 18-19§-ban részletesen ismerteti. Szerencsésebb lenne egységesen kezelni a szereplők meghatározását.
A tervellenőr jogosultságát és felelősségét meg kell határozni.
17.§ (1) Támogatott, de az alapos indok kifejezésnél az eljárást (pl. a 4.§ hivatkozásával) egyértelműsíteni javasolt: ki határozza meg az alapos indokot, javasolt a Kormány vagy Miniszter megnevezése)
17.§ (2) c) a tervező felelőssége jelen helyzetben nem terjedhet ki a költségszakértésre, tervezőknek ilyen szakképesítése nincs.
Fontos a beruházási keretek meghatározása (lásd következő pont) és a költségkeret( tanulmány), költségbecslés (koncepció), költségkalkuláció ( engedélyezési és tender terv) és a költségvetés ( kiviteli terv) elvárt pontosságának meghatározásra, valamint egy – a épületinformációs menedzsment alapú rendszerben alkalmazható tartalmú és formátumú – költség bázisra. Ezen a bázis alapon vizsgálhatja a költségszakértő az árképzést.
Tervező nem tud felelni a közbeszerzési eljárás során a pályázó kivitelezők sokszor csak időhúzásra alkalmas kérdései miatt elhúzódó eljárások miatt.
17.§ (3) A tervezői költségbecslés pontosságáért a jelenlegi gazdasági környezetben tervező nem tud felelni. A költségbecslést a fellelhető programok (TERC, MVH Államkincstár ÉNGY) aktuális árainak segítségével tudja megadni. A költségek alakulásáért a költségszakértő felel.
A bekezdés a tervezőre hárítja a költségszakértő és a tervellenőr felelősségét is, ami egyébként nincs szinkronban a 20. § (2) bekezdésével.
17.§ (4) a Költségvetési tételrendszer (lásd Tanács feladat) meghatározása, kezelő meghatározása fontos, egységes adatbázis híján a költségelemzés, az árkalkuláció tartalma kiüresedik. A rendszer kidolgozása a Tanács feladata kell legyen! Javasolt az egyes tervfázisok ármeghatározás mértékének (pl. német HOAI mintájára: vázlatterv 3/-40%, koncepcióterv +/-30%, engedélyezési vagy tenderterv, +/-10% kiviteli terv) meghatározása
17.§ (5) Módosítás: A tervező köteles az általa készített terveket a tervellenőr részére korlátozás nélkül előre maghatározott munkamenet szerint, illetve a tervegyeztetéseken közösen kialakított időpontokban rendelkezésre bocsátani..... (meg kell akadályozni a, hogy a tervellenőrzés legyen a tervezési menet kialakítója)
17.§ (6) Itt célszerű lenne felelősség biztosítás értéket időponthoz kötni Pl (beruházás előkésztő szakaszában meghatározott beruházási értékhez, vagy szerződéskötéskori értékhez), mert az értékéhez igazodó folyamatosan emelkedő biztosítási értéket és bizonytalanságot is jelenthet.
Jelen pillanatban nincs a biztosítási piacon olyan felelősségbiztosítás, ami egy konkrét projektre szól.
17§ (7) Tervezőnek is nyilatkoznia kell a beruházás szereplőiről, illetve a beruházás lezárásakor nyilatkozattal kell igazolnia a tervnek való megfelelést és minőséget, ez a használatbavétel feltétele kell legyen.
18.§ (1) a) a műszaki ellenőr bevonása a tervezési fázisba progresszív, de a műszaki ellenőr ennek a folyamatnak csak tanácsadója, segítője és nem ellenőre lehet (képzettség és tapasztalat hiányában)
18. § (1)f) egyenértékűséget csak a tervező jóváhagyásával, véleményezhet, mivel az pl. magasépítési esetekben nem csupán műszaki, de műalkotási szempontokat is tartalmaz, melyhez képzettsége a műszaki ellenőrnek nincs.
20.§ (1) A költségszakértő ellenőrzése a „legkisebb költség elv” tekintetében hasznos, de aggályos. A legkisebb költség elvnek egy egytömegű kocka felel meg – a legtömörebb épület – s minden ettől eltérőre ki lehet mondani, hogy többlet. Ezt akarjuk? a költségszakértőt így egy olyan helyzetbe hozzuk, hogy a törvényben meghatározott felelősségét követve papírpáncélt fog gyártani saját maga védelmében....
Ezt bővebben ki kellene fejteni, a költségszakértőnek a tervezett építészeti gondolat műszaki megoldására kell a legkisebb költség elvét alkalmazni.
23.§ (1) Ez egyfajta előminősítést jelent, a konkrét rendelet részleteit a kamarával egyeztetni kell.
26.§ (4) A tanulmányterv: a fogalom – s a törvény szövege – terv készítést fogalmaz meg. nem elhatárolt, hogy ez az építészet kulturális üzenetét tartalmazó dokumentációt, vagy „csak” pl. funkciósémát, a tervezési program, a koncepcióterv (tervpályázat, vagy más módon kiválasztott tervező munkáját megalapozó) tervet, vagy ezen túlmenő tervet jelent-e?
Az épített környezet alakítás, a kultúra közvetítés szempontjából a legfontosabb kérdés, hogy melyik előkészítési fázisban keletkezik az ezt hordozó, meghatározó terv? A törvény struktúrája szerint ez a koncepcióterv, ezt egyértelműsíteni kell a résztvevők feladatleírásában is! Ebben segít a Tervezői Szolgáltatások Rendszerére, melyben ezt rögzíteni kell. (a jelenlegi gyakorlatban, kamarai szabályzatban a tanulmányterv már az épület egészét (hasznosságát, tartósságát -azaz szerkezeteit, anyagait- és kulturális tartalmát meghatározó, döntés előkésztő tervként szerepel!)
28.§ l) javasolt az épület elvárt élettartamát is meghatározni! (jelenleg ez egyéb szempontok miatt – pl. dizájn, divat – rendkívüli módon csökken!)
32. § (1) A koncepcióterv tervpályázati kiválasztásához a 310/2015 rendelet módosítása javasolt: a jelenlegi merev rendszer ugyan biztosítja a széleskörű pályáztatást, de nem hatékony: min. 6 hónap időt igényel, a kiválasztás szempontjai nem megfelelőek. Javasolt az ACE (Európai Unió Építészek Tanácsa ajánlásának figyelembevételével egyszerű, a szükséges, de elégséges információt tartalmazó, minőség alapú kiválasztást biztosító pályázati rendszer kialakítása a Beruházási Törvény célkitűzéseinek megvalósítása érdekében.)
Minden esetben tervpályázat alapján kerüljön kiválasztásra. A tervpályázat lehet szűkített, azaz meghívásos, vagy több fordulós, előminősítéses pályázat.
Ki a felelős azért, ha a 32. § (2) bekezdésben említett tervezési program és költségbecslés nincs szinkronban, azaz az előkészítő fázis nem megfelelő, és az ennek alapján készülő koncepcióterv nem tud párhuzamosan mindkét alapdokumentumnak megfelelni?
32.§ (3) A kbt-ben ez szerepel: 8.§ (3) Az építési beruházás a következő valamely munka megrendelése (és átvétele) az ajánlatkérő részéről:
a) az 1. mellékletben felsorolt tevékenységek egyikéhez kapcsolódó munka kivitelezése vagy kivitelezése és külön jogszabályban meghatározott tervezése együtt;
Az 1. melléklet első sora: - új épületek és építmények építése, helyreállítás és általános javítási munkálatok
Ezek szerint nem kötelező semmilyen épület építésére tervpályázatot kiírni?
32.§ (4) minőségi szempontok: Javasolt egy társadalmi megfelelősségi szint meghatározása. Nem biztos, hogy lesz három megfelelő, de lehet, hogy több lesz. A zsűri által meghatározott szint feletti pályamunkák nem okoznak kárt környezetükben, illeszkednek ahhoz és emelik - ha különböző mértékben is - nemzetünk kultúráját. Lehet ezt a jelenlegi jogszabály (310/2015(X.28) Kormány rendelet) szerint meghatározni, de szerencsésebb a „megfelelőségi szint” meghatározása.
A 310/2015(X.28) Kormány rendelet a Beruházási Törvény szellemiségéhez igazítandó, mert jelenlegi formájában nehézkes és a megvalósítás szempontjainál nem teszi lehetővé közösségi szempontok figyelembevételét.
A bírálóbizottság tagja a kultúráért felelős miniszter által kijelölt személy, magasépítés esetén az Országos Építészeti Tervtanács tanács tagjaiból választott szakemberek vagy a szakterület érintett köztestületei által delegált 1-1 tagja, infrastruktúra beruházás profiljához igazodón a vezető tervezői jogosultságát jegyző Kamara 1 delegált tagja.
A bírálóbizottság összetételét a területileg illetékes építészkamarával egyeztetni kell, abba tagokat a szakmai kamarának kell delegálnia.
Nem értelmezhető, hogy a 32. § (4) bekezdésében említett tárgyalás a 33. § (1) bekezdésében részletezett tárgyalásos közbeszerzési eljárást jelenti-e. Indokolt lenne, hogy azt jelentse, ebben az esetben viszont egyértelmű megfogalmazás szükséges.
32.§ (5) módosítási javaslat: a díjazott – vagy megvalósíthatónak minősített- pályaművek teljes körű felhasználási joga a minisztert, mint ajánlatkérőt illeti meg.
33. § (1) A bekezdés nem rendelkezik arról, hogy kiket kívánnak meghívni a tárgyalásos közbeszerzési eljárásra (ld. előző pont), illetve nem teszi egyértelművé, hogy csak a pályázat díjazottjai vehetnek részt a közbeszerzésben. Mindenképpen elkerülendő, hogy ebben a fázisban külső, a pályázatban nem résztvevő tervezők is megjelenjenek a folyamatban! Éppen ezért nehezen illeszthető be a rendszerbe a részajánlat lehetősége, illetve itt is felvetődik a kérdés, hogy az adhat-e csak részajánlatot, aki a tervpályázatban szerepelt.
Ugyanitt fontos lenne azt is szabályozni, hogy ha nem az a tervező folytatja a munkát, akinek a tervét feldolgozzák, akkor mi történik a szerzői joggal! A beavatkozó tervező szerzőtárs lesz? Az eredeti tervezőt megilleti-e a szerzői felügyelet joga, és az ezzel kapcsolatos díjazás?
33.§ (4) részajánlatok: magasépítésben a generál tervező feladatát, felelősségét ez nem módosíthatja. Amennyiben ez az infrastruktúra beruházásokra vonatkozik, javasoljuk egyértelműsíteni
33.§ (5) magasépítés esetében a tervezői ajánlatoknál az egyenértékűségen alapuló kiváltások nem támogathatók a tervezési folyamatban.
Egyértelműsíteni szükséges a magasépítési – a hozzá tartozó, elválaszthatatlan mélyépítési – és a vonalas, infrastruktúra beruházások közti eljárási, tartalmi különbségeket. Ilyen például az utóbbiaknál értelmezhető és progresszív „tender terv” fogalma, mely magasépítésnél egyértelműen kiviteli terv kell legyen!
33.§ (6): Minőség alapú kiválasztási rendszer megfogalmazását és működtetését az állami Beruházási Érdekegyeztető Tanács feladatává kell tenni.
33. §( 7) ... az aránytalanul alacsony ár értékhatárát magasépítés (és a hozzátartozó mélyépítés) esetében a Magyar Építész Kamara területi egységre vetített ajánlott díjszámítási szabályzatának 70 %-a alatti árban kell meghatározni., egyéb tervezés tekintetében a generál tervezői jogosultságot adó Kamara (javasolt kiegészítés)
A MÉK ajánlott díjszámítási szabályzatából számított tervezési díjat a közbeszerzési eljárásban közzé kellene tenni, hogy az aránytalanul alacsony ár a későbbiekben ne legyen vitalap, ami a beruházási folyamatot is lassítaná.
35.§ (2) Egyetértünk, vannak speciális esetek és helyzetek
Ekkora beruházásoknál már kiemelten fontos a BIM rendszer használata. A tervezés során elért gazdasági előnyök, a későbbiekben jelentős hátránnyá válhatnak. Nem javasolt ezekben az esetekben a BIM rendszer mellőzése.
35.§ javasolt kiegészítés:
(4) Az épületinformációs menedzsment alapú tervezés és megvalósítás létesítményenkénti, beruházás típusoktól függő ajánlott műszaki tartalmat meghatározó sávjait a 12.§ (4) a) pontban meghatározott dokumentumban. Az egyes tervezési programokban ennek betartásával kell meghatározni az adott projekt épületinformációs menedzsment alapú tervezés elvárt szintjét
35. § (3) bekezdés szerinti megvalósítási koncepciót ki készíti és mikor? Ez megelőzi a koncepciótervek pályáztatását, esetleg a tervezési program része? A BIM alapú műszaki megvalósítás feltételei jelenleg mind a tervezőknél, mind a kivitelezőknél, mind az üzemeltetőknél alacsony szinten állnak. Ezen feltételek javítása érdekében államilag támogatott képzési programokat kellene indítani, illetve pályázat útján elnyerhető pénzügyi forrásokkal kellene támogatni az érintett szervezeteket, ellenkező esetben sok esetben nem az építészeti minőség, vagy az ár-érték arány, hanem a „BIM képesség” fog dönteni a szereplők kiválasztásánál.
36.§ (1) javasolt a közműszolgáltatóknak a nyilatkozat kiadását időkorláthoz kötni. Ez pl. az elektromos szolgáltatásoknál több hónap...
36.§ (2) a 2006. évi LIII. törvény hivatkozás a jogszabály gyűjteményben nem található
36.§ (4) a műszaki ellenőr tervezési ellenőrzési feladatot – képzettség, tervezési gyakorlat és jogosultság hiányában – nem végezhet, mindez a feladat csak jogosultsággal rendelkező tervellenőri feladat lehet.
38.§ (1) Az engedély véglegessé válása: több esetben -pl. telekalakítás, tulajdonosi egyetértés – hosszadalmas, megakadályozza a folyamatot!
38.§ (2): a tenderterv csak az infrastruktúra beruházásokra lehet érvényes, magasépítésben engedélyezési terv alapján nem lehet költségvetést, csak költségbecslést adni! Ennek megfelelően a magasépítésben nem lehet kivitelezőt kiválasztani, csak kivitelezési terv alapján
A tenderterv és kivitelezési terv össze van mosva. (a tenderterv a kivitelezők kiválasztásához készül, és leginkább az építési folyamat gyorsítása érdekében készítik, az építési engedélyezési és a kivitelezési terv közötti tervfajta a műszaki tartalmára vonatkozóan. A tendertervből folyatható a kivitelezési tervdokumentáció.) A tenderterv nem a kivitelezési dokumentáció része, hanem - ha szükséges - a kivitelezési tervet megelőző tervfajta.
38.§ (3): javasolt a beruházási fajták szétválasztása: a leírt javaslat csak infrastruktúra beruházásnál értelmezhető!
39.§: műszaki ellenőr nem tervellenőrizhet! A tervellenőrzést a tervellenőr végzi, munkájába szakértőként bevonhatja a műszaki ellenőrt, üzemeltetőt, költségszakértőt. Csak egy tervellenőri jelentés készülhet!
40.§ (2) A kivitelező kiválasztásakor - az építményfunkciótól függő - a nyílt eljárástól való eltérés nagy mozgásteret ad a tárgyalásos eljárás lefolytatásához.
42.§: javasolt bírálati szempontok közé beemelni a referenciát!
A kivitelező kiválasztásánál jelentsen előnyt a minél kisebb arányú alvállalkozói teljesítés mértéke. Ezzel csökkenthető az „aktatáskás” vállalkozók romboló jelenléte
44.§ (2) A kivitelező köteles igazolni az adott anyag beszerzési árát (1) bek. objektív piaci mutatók alapján, a beszerzési nem objektív piaci mutató.
44.§ (6) Az építtető jogosultságát az anyag harmadik személytől történő beszerzésére csak úgy fogadható el, ha ez is a közbeszerzési eljárás részét kell képezze a Kbt. szabályai szerint.
Javasolt a beszerzést úgy megfogalmazni, hogy az az összes költséget tartalmazza (nem csak a beszerzési ár, de a szállítás, tárolás is költség)
45.§ a tartalékkeret meghatározásnál a KSH építőiparra vonatkozó inflációs számait javasoljuk figyelembe venni.
50.§ (2) a tervezőt szankcionálja a költségbecslés 25%-os meghaladása esetén -ezt nem tartjuk elfogadhatónak, feltétlenül javasoljuk ennek a pontnak a módosítását, ez a jelenlegi válsághelyzetben nem életszerű A tervezői költségbecslést nem a tervező, hanem a költségszekértő készíti, nem a tervező megbízására, így a tervező a költségek alakulásáért nem szankcionálható.
A jelenlegi gazdasági környezetben a tervező ellen kamarai vizsgálatot indítani azért, mert a kivitelezés meghaladta a tervezői költségbecslésének a 25%-át nem időszerű. Ezen kívül a kamarának jelenleg Etikai-fegyelmi eljárásra van lehetősége, amibe ez nem fér bele. Mi történik a beruházás többi - a költségbecslés valódiságáért felelős - szereplőjével? Milyen eljárást indítanak ellenük? Úgy tűnik, hogy a beruházás kezdetekor meghatározott beruházási költség végső teljesüléséért jelenleg kizárólag a tervező felelős egy személyben.
Ez nem elfogadható, a tervező nincs befolyással az építtető és kivitelező között létrejött szerződésre, illetve az építési piac ármozgásaira.
51.§ (6) Indokolatlan a Fővárosi Törvényszék kizárólagosságát megállapítani a vita rendezésre. Ki van építve a Kormányhivatalokon keresztül az állami képviselet az egész országban Vannak helyi, de megyei bíróságok is; Ha minden ilyen ügy a Fővárosi Bíróságra kerül, a terhelés miatt nagyon hosszú időt fog igénybe venni az ítélkezés
57. § és 60.§ (1) összhangja: az 51.§ szerint 2023. 01. 01-én lép hatályba, és a Tanács alakuló ülését a 60. § szerint 2023. 07. 31-ig kell összehívni, akkor az addig terjedő időszakban nem lehet megfelelni a törvény előírásainak, miközben a Tanács még nem készítette elő a 12. § (4) bekezdésében foglalt rendszereket. Javasoljuk a Tanács megszervezését 2023.01.15. dátummal – előzetes egyeztetések és konzultációval
A 68-70.§-ra vonatkozó indokolásban a következő mondat szerepel:
„A kiemeltté nyilvánító jogszabály a helyi önkormányzatok jogainak, jogos érdekének figyelembevételével állapíthat meg az általánostól eltérő területrendezési, településrendezési, építési, telekalakítási, településképi, örökségvédelmi, tűzvédelmi, környezetvédelmi és fás szárú védelemmel kapcsolatos szabályokat.”
A hivatkozott paragrafusokban ugyanakkor ez nem tükröződik, az Ngtv-be iktatandó 1/C § (4) bekezdésében csupán a kártalanítás szabályait rendezi a tervezett módosítás, ami nem feltétlenül az önkormányzat említett jogát, jogos érdekét érinti. Emellett a változtatási és építési tilalom felfüggesztésének elrendelése (bár olykor jogos lehet) sem feltétlenül az önkormányzati érdek figyelembevételét jelenti.
MÉK MŰEMLÉKVÉDELMI TAGOZATA KÖNYVBEMUTATÓ
2022. december 9-én péntek 14.00 órától
Építészek Háza, Ybl teremben
(1088 Budapest, Ötpacsirta utca 2.)
MÓDOSÍTOTT PROGRAM
(A nemzetközi „The Renaissance Studiolo” című könyv bemutatásra más alkalommal kerül sor)
Két, Esztergom témájú könyv kerül bemutatásra.
Prokopp Mária (szerk.) „Új kutatások Esztergom megyei jogú város építészeti értékeiről”, Esztergom 2022
14:15 A könyvet méltatja Prof. Dr. Prokopp Mária művészettörténész, a kötet szerkesztője
14:30 A könyvet bemutatja Dr. Vukov Konstantin építész, szakmai lektor
15:00 Kiemelt témakör részletes bemutatása: Esztergom neobarokk építészete, Beöthy Mária szerző, Ezüst Ácsceruza-díjas építész szakíró
Rosch Gábor „Esztergom polgári és katonai temetői" Bp. 2022
15:30-16:00 Fenti című könyvét az építész szerző ismerteti
A könyv Esztergom polgári és katonai temetőit és a bazilika altemplomának kolumbáriumát ismerteti A4 formátumú, 158 oldal terjedelmű könyvben, 190 színes képmelléklettel.
Kerekasztal beszélgetés
Tisztelt Tagunk, kedves Kolléga!
Ezúton szeretettel meghívunk a Tagozat 2022. éves Tagozati Gyűlésére.
A gyűlés időpontja: 2022. december 12. hétfő – 15.00 óra.
Helyszín: Építészek Háza – Kós Károly terem (1088 Budapest, VIII. ker. Ötpacsirta u. 2.)
Határozatlanság esetén a megismételt Tagozati Gyűlés időpontja: 2022. december 12. hétfő 15.15 óra.
Napirend:
• a vezetőség beszámolója a 2022-as évben végzett munkáról, tervek 2023-re.
• Belsőépítészeti Tagozat Ügyrendje – módosítás 2022. 11. 21.
• 16.30 óra Könyvbemutató Bedécs Sándor – bemutatja: Láng Judit
• 16.45 óra Könyvbemutató Veres Lajos – bemutatja: Veres Péter
• 17.00 óra Könyvbemutató: Bánk András belsőépítész, Reimholz Péter építész, belsőépítész – bemutatják a szerzők: Czéh Judit, Feldy Balázs, Gyürky András és Masznyik Csaba, O. Ecker Judit, Walton (Reimholz) Eszter
• Kiállítás megnyitó: Bánk András festményei, Reimholz Péter rajzai
Közreműködik a Momento kamarakórus
17.30 órától – Évbúcsúztató kerti parti – forralt bor, sütemények
Kérek minden tagozati tagot, tisztelje meg programunkat jelenlétével!
Letölthető tartalom:
Összefoglaló amely készült a MÉK Táj-és Kertépítészeti Tagozatának III. negyedéves tevékenységéről a 2022. október 21-én tartott vezetőségi ülésén elhangzottak alapján. Az elnökség áttekintette az elmúlt negyedévben elvégzett feladatokat és meghatározta az újakat.
Az elmúlt negyedévben végzett TKT kamarai tevékenységének összefoglalása:
1 | Facebook tagozati csoport létrehozása |
létrejött, jelenleg a tagozati tagság kb. 1/3-a a zárt csoport tagja; adminok: Andaházy László; Grabner Balázs folyamatos tartalomfeltöltésről gondoskodni kell |
2 | tagozati E-mail küldési rendszer és GDPR vonatkozásainak felülvizsgálata |
az MTSZ-t megkerestük, de a saját GDPR szabályzatuk alapján egy saját tagozati levelező lista összeállításában nem tudnak segíteni felmerült a szakmai rendezvényeken való regisztrációval történő hozzájárulások „begyűjtése” |
3 | zöld infrastruktúra törvény alkotásában való részvétel | több szakmai társszervezettel történt egyeztetés és javaslattétel folyamatosan napirenden van; több más kapcsolódó javaslattételhez is felhasználásra került (pl.: építésikerettörvény) a jogszabály alkotási kezdeményezés továbbra is a MÉK felé képviselendő |
4 | tervpályázati fórumsorozat + tervpályázati ajánlás megfogalmazása |
a fórumsorozat folytatását januárrahalasztottunk; a Városháza parkkal való továbblépés már idejétmúlt; a harmadik lépcsőre lépnénk a konkrét tervpályázati tapasztalatok leszűrésére vonatkozólag |
5 | a szakmai hozzájárulási alap „népszerűsítése” területi kamarák és tagok részére |
Az MTSZ figyelmét felhívtuk erre a lehetőségre, hogy népszerűsítse a tagjai |
6 | kapcsolatfelvétel a területi kamarákkal | kiküldésre került egy bemutatkozó levél és egy TájOdüsszeia kiadvány; ennek „hozományaként” a Komárom-Esztergom megyei Építész Kamara kiállítására kerültek kerültek poszterek. |
7 | 266/2013. (VII.11.) Kr-re vonatkozó tapasztalatok összegyűjtése, kiértékelése és ajánlás megfogalmazása a területi kamarák titkárai felé |
a titkárok tanácskozásán és a TET-en rövid összefoglaló kerül ismertetésre tisztázandó a különböző tájépítész szakmához kapcsolódó társzakmák közötti különbséget készült a témában egy interjú az MTSZ-el, ez megjelent a Tájépítészek csatornáin ennek cikkszerű kivonata a MÉK-nek meg lett küldve, a megjelenésre várunk |
8 | diplomadíjak népszerűsítése és odaítélése | szép szakmai sikerrel zárult az idei diplomadíj pályázat; továbbra is szükség van a népszerűsítésre |
9 | szerzői jogokkal kapcsolatos figyelemfelhívó anyag összeállítása |
Az anyag összeállításra került, de végül nem publikálható |
10 | A 190/2009. (IX. 15.) Korm. rendeletben rögzített módon a főépítész vizsgabizottságban tájépítésznek is részt kell vennie. |
Létrehozásra került egy főépítészi vizsga munkacsoport, hogy a szakma ezen irányú kamarai kötelezettségének hatékonyan eleget tudjunk tenni |
11 | MATE III. Educatio&Cooperatio | A MATE tájépítészeti oktatása keretébenlehetőség fog nyílni a BSc és MSc hallgatóknak tájékoztatást tartani a kamarai tevékenységről |
12 | kapcsolatfelvétel a BÉK vezetőséggel | A kapcsolatfelvétel megtörtént; a BÉKSzakmafelügyelő Bizottságában részt vevő tájépítész kolléga lehet a kapocs a tagozat és BÉK között; az együttműködés kialakítás alatt van |
13 | a MCC Révfülöpi üdülőterület fejlesztési tervpályázat |
megfogalmazásra és kiküldésre került egy levél, miszerint kértük a kiírót, hogy na tervzsűribe tájépítészt utólagosan delegálni szíveskedjen. A kiírás megfogalmazásai és követelményszintje alapján indokoltnak tartottuk a K jogosultságú tájépítész tervező kötelező bevonását a tervpályázati anyag elkészítéséhez. A kiíró fenti két kérésünkre összességében elutasító választ adott. a fenti üggyel kapcsolatos tapasztalatokat be kell építeni a tervpályázati javaslatunkba |
14 | Év Tájépítésze Díj megújítása | az MTSZ-szel közösen szeretnénkmegújítani az ÉTD-t. Szükséges az elmúlt évek tapasztalatait kiértékelni és javaslatokat megfogalmazni folyamatban lévő ügy, a IV. negyedév egyik kiemelt témaköre |
15 | MÉK 25 éves rendezvény | aktív tájépítész részvétellel zárult sikeres esemény volt |
16 | beruházási kerettörvény | „technikai okok miatt” a Tagozat nem tudott javaslatot adni a MÉK-nek |
A következő negyedévben elvégzendő feladatok a fentieken és folytatandókon felül, de nem kizárólagosan:
1 | „TR” jogosultságúak tagozati tagsága | zavaró, hogy az ügyrend miatt a névjegyzékben a Tagozat alatt építészmérnökök is megjelennek a TR jogosultság miatt ehhez ügyrend módosítás szükséges, ezt elő kell készíteni a következő taggyűlésre |
A Kopaszi-gáton tartott pénteki MÉK Küldöttgyűlésen 200 fő feletti küldött szavazott a korábban a területi kamarákkal egyeztettet, a honlapon is elérhető előterjesztésekről.
A döntések értelmében:
- Szakmai továbbképzési szabályzat előterjesztett módosításai 134 igen, 72 nem szavazattal, 15 tartózkodás mellett nem kerültek elfogadására, mivel ahhoz a jelenlévők 2/3-ának támogatására lett volna szükség
- a küldöttek a költségvetési terv I. változatát 109 igen, 95 nem, szavazattal, 2 tartózkodás mellett fogadták el, így a MÉK jövő évi költségvetésének részeként 83.000 Ft-os 2023. évi tagdíjról határoztak
A 3. napirendi pont keretében a tagdíjjal kapcsolatos vitaindító beszélgetésre került sor. Az itt elhangzott irányok, ötletek és javaslatok elemzése, kiértékelése a következő lépés a munkaanyag előkészítéséhez, emellett a hozzászólásokat mindenki számára elérhetővé tesszük honlapunkon.
MÉK Titkárság
A MÉK az építési és beruházási miniszter kérésére elkészítette és megküldte tartalomjegyzék javaslatát az építési törvényhez, amely alapvetően az Étv. jelenlegi struktúrájából indul ki. A részletesebb vélemény a MÉK tagozatok és a területi építész kamarák véleménye alapján kerül összeállításra.
A Preambulum a három felkért szervezet - az MMA, a MÉK és a MÉSZ - közreműködésével és egyetértésével született meg.
A Magyar Építész Kamara javaslata a készülő építési törvényhez
2022.11.07.
1. Preambulum (MMA – MÉK – MÉSZ)
Az építés országépítő közügy. Minden épület, műtárgy, infrastruktúra az ország vagyonát gyarapítja, minősége, értékállósága, hagyományozhatósága a nemzet fizikai és kulturális értékét fejezi ki. A magán vagy közösségi tulajdon és használat tiszteletben tartása mellett, minden épített környezeti elem része az ország kulturális vagyonának, ezért közös felelősségünk annak gyarapítása. Az építészet keretét a helyi adottság és a kulturális hagyomány által meghatározott tájegységek, térségek, települések adják, ahol az épített- és a táji környezet alakításában az építészeti tevékenységek összessége, az építőművészet, urbanisztika, a terület- és településtervezés, a táj- és kertépítészet, az enteriőr tervezés és számos más mérnöki szakma, továbbá az örökségvédelem és művészeti ágak közös tevékenysége érvényesül.
Mérnöki megfelelősség, tartósság, praktikus és takarékos használat mellett épített környezetünk megváltoztatása egyben kulturális örökítés és közkincs is, így az építészet a továbbépítés (továbbteremtés) művészete. A természeti és a mesterséges környezet védelme, az értékmegőrzés és éltetés, az építés célja életterünk megteremtése, hogy mindenki emberhez méltó és lelket emelő esztétikus, használható és fenntartható környezetben élhessen. Az épített és a természeti környezet jelenti nemzeti kultúránk kézzelfogható, hétköznapjainkat meghatározó elemét. Ez a harmonikus környezet sajátos életterünket, a Kárpát medencét tükröző, szellemiségében magyar, hatásában európai kell, hogy legyen.
Természeti területeink megóvása és épített környezetünk megteremtése, hasznos és fenntartható működésének biztosítása alapvető kötelességünk, ez adja helyidentitásunkat. A helyet, mely megadja a hétköznapok élhetőségét, ünnepeinken, s vendégeink számára sugározza értékeinket, melyet eleink alkottak és éltettek.
Az építész mérnöki tudással felvértezett alkotóművész, a kultúra megragadója, értelmezője és továbbalkotója. Műve egyéni vonásokat tartalmazó tett, a hely, a kor, a társadalom és országunk impulzusának kifejezője, egy kultúra pontos közvetítője. Szakmagyakorlásának előfeltétele a környezetre kiterjedő arányérzék és egyensúly teremtő készség, a jelenlét képessége. A közös erővel megalkotott épületek, létesítmények és helyek egyben a kultúra befogadói és összművészeti alkotások lehetnek.
Az új Építési Törvénynek a korábbi törvények, rendeletek hasznos és gyakorolt tapasztalatait felhasználva javasolt megszületnie, képviselve a magyar társadalom, a közösségek és az egyén érdekeit, s azok kapcsolatát. A törvénynek szabályoznia kell az építési tevékenység teljes folyamatát a területrendezés, településfejlesztés és rendezéstől a tervezésen keresztül a megvalósult épített környezet fenntartásáig. Szabályoznia kell a folyamatban résztvevő valamennyi szereplő (állam, önkormányzat, építtető, hatóság, szakhatóság, közműszolgáltató, tervező, kivitelező, használó, üzemeltető stb.) feladatát, kötelezettségét, jogait és felelősségét. Arányosan kell képviselnie az egyes csoportok és a társadalom egészének érdekrendszerét, de egyben az országépítés egységes értékrendjét tükröző irányba kell mutatnia.
Összhangba kell hozni a fejlesztés és –rendezés, az építés, a műemlék és egyéb épített örökség védelem/éltetés, az országkép és településkép rendszerét, s ennek fenntartására az építésügy rendszerébe szükséges integrálni a „gazda szemléletű” főépítész-főmérnök-főkertész rendszert, biztosítani a szakmai köztestületek aktív bevonását a képzés és továbbképzés, a szakmagyakorlás, kiválasztás, monitoring rendszerébe. Az új törvény hierarchikus rendszerben segítheti az építés technikai, jogi és kulturális kiteljesedését a törvény és rendeletalkotástól a szakmai szervezetekhez delegált feladatokig.
Az Építési és Beruházási Miniszter, az Országos Főépítész felkérésére az építésügyben érintett Magyar Építész Kamara, mint köztestület, a Magyar Művészeti Akadémia, mint alkotmányos köztestület és a Magyar Építőművészek Szövetsége, mint közfeladatot ellátó szervezet, egyeztetett, az építészet és az építés területén betöltött szerepének megfelelő javaslatokat tesz az új Építési Törvényhez.
ELSŐ RÉSZ |
AZ ÉPÍTETT KÖRNYEZET ALAKÍTÁSÁNAK ÉS VÉDELMÉNEK FELADATAI |
|
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK |
|
|
|
FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK, EGYSÉGES FOGALOMTÁR |
|
AZ ÁLLAM, AZ ÖNKORMÁNYZAT, A SZAKMAI KAMARÁK ÉS AZ ÁLLAMPOLGÁROK FELADATAI ÉS FELELŐSSÉGE |
|
|
|
AZ ÉPÍTETT KÖRNYEZETTEL KAPCSOLATOS NYILVÁNTARTÁSOK |
|
|
MÁSODIK RÉSZ |
A TELEPÜLÉSI KÖRNYEZET ALAKÍTÁSA |
|
TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS, TELEPÜLÉSRENDEZÉS, TELEPÜLÉSKÉPVÉDELEM |
|
|
|
A FŐÉPÍTÉSZI RENDSZER ÉS A TERVTANÁCS |
|
|
|
A TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK ÉRVÉNYRE JUTTATÁSA |
|
|
|
A KÖRNYEZETI-, TERMÉSZETI- ÉS TÁJI ÉRTÉKEK ÉS AZ ÉPÍTETT KÖRNYEZET KAPCSOLATA |
|
|
|
A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI FELADATOK MEGVALÓSULÁSÁT BIZTOSÍTÓ SAJÁTOS JOGINTÉZMÉNYEK |
|
|
HARMADIK RÉSZ |
MŰEMLÉKVÉDELEM ÉS AZ EMLÉKHELYEK VÉDELME |
|
A MŰEMLÉKVÉDELEM FELADATAI |
|
|
|
A MŰEMLÉKVÉDELEM SAJÁTOS TÁRGYAI |
|
|
|
A VÉDETT MŰEMLÉKI ÉRTÉKEK MEGŐRZÉSE |
|
|
|
AZ EMLÉKHELYEK VÉDELME |
|
|
|
AZ ÖRÖKSÉGVÉDELEM EGYÉB FELADATAI |
|
|
NEGYEDIK RÉSZ |
AZ ÉPÍTETT KÖRNYEZET ALAKÍTÁSÁNAK TERVEZÉSE |
|
AZ ÉPÍTMÉNYEKKEL SZEMBEN TÁMASZTOTT ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEK |
|
|
|
A TERVEZÉS ÉS A SZAKÉRTÉS |
|
|
|
A TERVEZTETÉS, TERVPÁLYÁZAT, MUNKÁBA ADÁS |
|
|
ÖTÖDIK RÉSZ |
AZ ÉPÍTÉSSEL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSOK |
|
ÉPÍTÉSÜGYI HATÓSÁGI ENGEDÉLYHEZ NEM KÖTÖTT ELJÁRÁSOK |
|
|
|
ÉPÍTÉSÜGYI HATÓSÁGI ENGEDÉLYHEZ KÖTÖTT ELJÁRÁSOK |
|
|
|
ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÓSÁGI FELADATOK ÉS ELJÁRÁSOK |
|
|
HATODIK RÉSZ |
AZ ÉPÍTÉSI FOLYAMAT SZABÁLYOZÁSA |
|
AZ ÉPÍTÉS |
|
|
|
AZ ÉPÍTETT KÖRNYEZETTEL KAPCSOLATOS HATÓSÁGI KÖTELEZÉS, SZABÁLYTALAN TEVÉKENYSÉGEK |
|
|
HETEDIK RÉSZ |
AZ ÉPÍTETT KÖRNYEZET FENNTARTÁSA |
|
|
NYOLCADIK RÉSZ |
OKTATÁS, KÉPZÉS, KUTATÁS, ELISMERÉS |
|
|
KILENCEDIK RÉSZ |
VEGYES ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK |
|
|
2022. október 26-27-én került sor a Magyar Szakmai Kamarák Szövetségének 2 napos konferenciájára Budapesten. Az első napi program Dr. Répássy Róbert - parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes (Igazságügyi Minisztérium) előadásával kezdődött a Magyar szakmai kamarák jelene és jövője, partnerségei kapcsolatok címmel, majd Dr. Sziklay Júlia – főosztályvezető a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság részéről tartott előadást a Kamarákhoz érkező közérdekű adatigénylések és kamarai adatszolgáltatás kötelező köre témában.
A délelőtti program a Szakképzés jelene és jövője köztestületi nézőpontból című előadással zárult, amelyet Dr. György László - innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár tartott meg a Kulturális és Innovációs Minisztérium képviseletében.
A szerda délutáni program első előadása az E-ügyintézés 2022 - Tapasztalatok és fejlesztési irányok kamarai nézőpontból volt, amelyet Pándi Boglárka szolgáltatásfejlesztési és termékmenedzsment igazgató tartott a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. részéről.
A szerdai napot Besesek Botond helyettes államtitkár, Adószabályozásért és Számvitelért Felelős Helyettes Államtitkárság, Pénzügyminisztérium előadása zárta az Adózás gyorsan változó környezetben címmel.
Az első napon még bemutatásra került az MSZKSZ új kiadványa,
amely a Szakmaiság, Minőség, Közös felelősség címet viseli és az összes tagszervezetről tartalmaz egy összeállítást.
A kiadvány átadásra került a konferencia összes résztvevője és előadója számára.
A csütörtöki program napirendjén az MSZKSZ közgyűlése volt, ahol tisztújításra került sor. A Magyar Szakmai Kamarák Szövetségének soros elnökévé dr. Hajnóczi Pétert, a MÉK elnökét választották 2 évre. Alelnökké dr. Pál Tibort, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara elnökét, elnökségi taggá pedig dr. Hankó Zoltánt, a Magyar Gyógyszerész Kamara elnökét választották a tagszervezetek.
A tagszövetségek még megtárgyalták a Szövetségi célok, programok megfogalmazása a Konferencia tükrében,
különös tekintettel a jogalkotási törvény módosítására, jogszabályok véleményezésére napirendet, illetve a
Jó gyakorlatok /
− Kormányzati kapcsolatok, partnerségi megállapodások, kormányzati együttműködések egyéb formái
− Tagdíjak végrehajtása
− Tagnyilvántartó rendszer, KAÜ alapján történő kapcsolattartás a nyilvántartott tagsággal
− Kamarák közötti kapcsolattartás formái: kamarai folyóiratok, rendezvények
témákat is a két napos program lezárása előtt.
Az MSZKSZ 2006-ban azzal a céllal jött létre és működik azóta is, hogy az egyes kamarák önállóságának sérelme nélkül, a kamarák együttműködésével növelje tagjai társadalmi súlyát és elismertségét, javítsa az információcserét, segítse az érdekérvényesítés lehetőségeit, fokozottan védje az egyes kamarák és tagjaik érdekeit.
A MÉK a költségvetésében a tagság részéről jelentkező, az építészetet, a kamarához tartozó szakterületeket (építészet, műemlékvédelem, belsőépítészet, táj- és kertépítészet, településtervezés, területrendezés, tűzvédelem) népszerűsítő, a szakmagyakorlást segítő, a szakmagyakorlók munkáját bemutató, dokumentáló, az építészek összetartozását erősítő szakmai feladatok megvalósítására egy hozzájárulási alapot hozott létre.
2022. évben a második beadási határidő szeptember 9-e volt. A beérkezett pályázatokat a MÉK Elnöksége 2022. október 7-én megtárgyalta és az alábbi döntést hozta:
Pályázó neve |
Szakmai program |
Teljes összeg |
MÉK támogatás |
Golda János |
A Mesteriskola franciaországi tanulmányútja |
8 887 000 |
1 000 000 |
Kulcsár Attila |
Szabolcs-Szatmár-Bereg Modern Építészete 1970-2020 |
1 705 000 |
852 500 |
Aczél Gábor |
Közelmúltunk tervpályázatainak kutatása |
6 000 000 |
0 |
Békés Megyei Építész Kamara |
BMÉK 25 éves Jubileuma |
1 520 000 |
1 216 000 |
Budapesti Építész Kamara |
A FUGA négy kiállítási és személyes találkozókat generáló kisérőrendezvényeinek technikai megvalósításának és kommunikációjának költségei |
3 980 000 |
0 |
Budapesti Építész Kamara |
Budapesti építész képzőhelyek szakmai eredményeinek bemutatása: Jelentés a képzés aktuális állapotáról, eredményeiről az ú.n. Covid évfolyamok teljesítményének tükrében |
8 000 000 |
2 000 000 |
Komárom-Esztergom Megyei Építész Kamara |
Az Építészet Hónapja Komárom-Esztergom megyében |
1 997 000 |
1 597 600 |
Vas Megyei Építész Kamara |
Kamarai film készítése a VÉK 25 éves történetéről |
317 000 |
254 000 |
Csongrád-Csanád Megyei Építész Kamara |
3 napos szakmai út |
2 560 000 |
1 024 000 |
Bács-Kiskun Megyei Építész Kamara |
Kihelyezett ülés, szakmai kirándulás, díjátadó kiállítással és tagok köszöntése rendezvény tartása |
2 694 000 |
1 950 000 |
Mujdricza Ferenc |
Esztergom-Szentkirály Magyar Nemzeti Emlékhely és Dunai Fogadóépülete projektterve |
1 200 000 |
0 |
Somogy Megyei Területi Építész Kamara |
SMÉK Baranyai Szakmai nap 2022. szeptember 23-24. |
525 000 |
262 000 |
Somogy Megyei Területi Építész Kamara |
SMÉK Budapesti Szakmai nap 2022. október |
685 290 |
343 000 |
Somogy Megyei Területi Építész Kamara |
SMÉK Székház Eszközbeszerzés |
1 320 000 |
0 |
Dragonits Márta |
800éves Domonkos Rend történeti és mai építészete - előadássorozat |
720 000 |
0 |
Reméljük év végén már részletes beszámolót tudunk közzé tenni a MÉK támogatásával megvalósult eseményekről, kiadványokról!
A 2023. évi kiírás megjelenése legkésőbb jövő év elején várható!
MÉK Titkárság
Tisztelt Küldött!
Ezúton meghívom a Magyar Építész Kamara küldöttgyűlésére.
A küldöttgyűlés helyszíne: ÖbölHáz Rendezvényközpont (1117 Budapest, Kopaszi gát 1.)
Időpontja: 2022. november 18., péntek 9.45 (Regisztráció: 9.00 órától)
Határozatképtelenség esetén a küldöttgyűlés azonos napirenddel 2022. november 18., péntek 10.00 órára kerül összehívásra.
Program:
Megnyitó: dr. Hajnóczi Péter elnök, Csepreghy Nándor miniszterhelyettes
Ügyrendi döntések
Jegyzőkönyvvezetők, jegyzőkönyv hitelesítők megválasztása
Szavazatszámlálók megválasztása
Napirend elfogadása
Napirend
1. A MÉK Szakmai továbbképzési szabályzatának módosítása – dr. Hajnóczi Péter
2. A MÉK 2023. évi költségvetése és a 2023. évi tagdíj – Szalay Tihamér, Ábrahám Ferenc
3. Vitaindító tagdíjjal kapcsolatos kérdésekről
4. Egyebek
5. Zárszó
Kapcsolódó, letölthető anyagok:
Meghívó, határozat tervezetek
Összes anyag
Üdvözlettel:
dr. Hajnóczi Péter
MÉK elnök
Felhívjuk a figyelmet, hogy a Kopaszi-gát parkolójának használata ingyenes a küldöttek számára, amennyiben távozás előtt a parkolójegyüket érvényesítik az ÖbölHáz Rendezvényközpontban. Ez esetben tudja a parkolási díjat a Magyar Építész Kamara rendezni.
Azon küldöttek, akik a küldöttgyűlést megelőző 10. napig írásban jelzik, hogy papíralapon kérik a küldöttgyűlés teljes anyagát, részükre a MÉK Titkársága soron kívül megküldi azt.