KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Június 9-én elhunyt dr. Szűcs Endre

Június 9-én elhunyt dr. Szűcs Endre Ybl-díjas és Pro-Architectura díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozatának tagja.

(Budapest, 1944. február 29. - Budapest, 2023. június 9.)

Szűcs Endre egy Vas megyei kis falu szülötte, családjának dunántúli és erdélyi kapcsolatai meghatározóak építészeti gondolkodásában.

Mérnök édesapja hatására kezdte meg tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán, ahol 1968-ban szerzett diplomát. A politikától átitatott egyetemi légkört fojtogatónak, az oktatásban előtérbe helyezett Bauhaust túl szikárnak és ridegnek érezte. Az akkor tudatosan háttérbe szorított népi építészet, a szecesszió és a historizmus iránti elköteleződésében az egyetemi korrektorként oktató Makovecz Imrétől kapott megerősítést, akivel később, a Kós Károly Egyesüléshez való csatlakozáskor szoros baráti és szakmai kapcsolatba került. A '68-as események hatására több évfolyamtársa hagyta el az országot, ő azonban – Orosz István szavaival élve – nem térben, hanem időben disszidált, műemlékekkel foglalkozó építészként a múltban találva meg a kapaszkodót.

A „klasszikus" műemlékvédelem kezdő építészként lett a szakterülete, majd 1981-ben műemlékvédelmi szakmérnöki diplomát szerzett. A FIMÜV Műemléki Osztályán kapott tervezési feladatok során találkozott a századforduló üvegablakaival. Évtizedek óta keresi, dokumentálja és rendszerezi a nagy-magyarországi üvegművészet remekeit. Ebből írta doktori disszertációját (1985), és ennek eredményeit összegezte a többéves, építész (Dörgő Miklós, Obreczán György, Földényi György) és üvegfestő (Fűri Judit és Gonzáles Gábor) alkotótársakkal folytatott kutatómunka eredményeit összegző, 2005-ben megjelent hézagpótló könyvét a Megfestett fény – díszüveges munkák a történelmi Magyarország építészetében 1945-ig címen.

Kezdetben a FIMÜV Műemléki osztályának munkatársaként, majd később magánzóként, jelentős számú műemlékfelújítás tervezője volt. Egyik legjelentősebb munkája az alsóbogáti Festetics-kastély felújítása (Tóth Péterrel, 2014), amivel Europa Nostra díjat nyert az Európai Unió legrangosabb, műemlék felújításokra kiírt pályázatán, valamint a Pro Architectura, és az ICOMOS díjat is kiérdemelte.
A Mérmű Stúdió 1980-ban alakult Szűcs Endre vezetésével, először Szépítők PJT névvel, műemlék-helyreállítási főprofillal. A rendszerváltás után csökkentek a műemlékes feladatok, így a hagyományőrző családi házak tervezése vette át ennek helyét, főleg a Balaton-felvidéken, az Őrségben és az alföldi tanyavilágban. Szűcs Endre a Balaton-felvidék szerelmese, a tájba simuló népi építészet ügyének élharcosa. Megszállott, aki ezt az örökséget „bebíróként" – azaz a 70-es években ideköltözött városi értelmiségiként – is folytatni kívánja, meggyőzve az ügy fontosságáról őslakosokat és építtetőket egyaránt. Az általa vezetett Mérmű alkotóműhely az építészeti feladatok széles körét öleli fel, nevéhez kapcsolódik Sopron Fő terének és belvárosi utcáinak rekonstrukciója, valamint a várfal sétány tervezése (Vladár Ágnessel, Sallós Csabával, Dósa Papp Tamással, és dr. Örsi Károly kerttervezővel). A szakrális építészeti alkotások közül kiemelendő a Kárpát-haza templom Verőcén.

Szűcs Endre mesterként e kortárs, mégis minden ízében ősi hagyományokon alapuló, a pontos építészettörténeti, ikonográfiai, üvegművészeti és népi építészeti ismeretek szintéziseként megszületett zarándoktemplom tervezéséhez kiváló tanítványát, Tóth Pétert fogadta alkotótársul.

Szűcs Endre a Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíjasaként 1993 és 1996 között Zakariás Attila sepsiszentgyörgyi építésszel a gyimesi népi építészetet kutatta, melynek során mintegy 100 épület felmérése és fotódokumentálása történt meg. Ezt követően nem csupán rajzban és tudományos értekezés formájában, hanem a valóságban is átörökítették a gyimesi házakat: lebontásra ítélt régi épületeket vásárolnak, szedik szét, hogy a Gyimesközéplokon kialakított, alapítványi formában működő falu múzeumukban újra felépítsék. Az 1990 -ben indult kezdeményezésük eredményeként mára tizennyolc épület és egy kápolna áll a területen.

Szűcs Endre közel 50 éve építész, s e fél évszázad java részét a műemlékek, a régi házak megmentése, és a történelmi múlttal rendelkező környezetben történő helyreállítások, új házak tervezése töltötte ki. A Balaton-felvidék hagyományos építészetének megújítása, a műemlékvédelem területén elsősorban a népi építészeti értékek dokumentálása és megmentése, valamint a 19-20. századi magyar építészet világszínvonalú üveges munkáinak kutatása során végzett kiemelkedő tevékenységéért 2014-ben Ybl-díjat kapott.

1990-ben a Magyar Műemlékvédelemért emlékplakettje szakmai elismerésben, két ízben Építészeti Nívódíjban, 2006-ban a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitüntetésben részesült. Több mint egy tucat Év Háza díj nyertese, 2011-ben Pro Architectura díjat, 2013-ban Europa Nostra díjat kapott az alsóbogáti Festetics-kiskastély műemléki felújításáért.
Az általa vezetett műterem immár három évtizede működik sikerrel, a magyar szerves építészetet képviselő Kós Károly Egyesülés tagjaként mesterként közreműködik a Vándoriskolában. Tizennégy évig volt a soproni, jelenleg a szentendrei és az óbuda- békásmegyeri főépítészi zsűri tagja. Rendszeresen publikál, az Országépítő folyóirat szerkesztője. A lengyel-magyar építészeti kapcsolatok ápolója, a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozatának tagja.

Az életrajzot összeállította: Dénes Eszter [2016]

Tanulmányok
1958–1962: II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, Budapest
1963–1968: Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kar
1978–1981: BME Műemlékvédelem és Konzerválás Szakmérnöki diploma
1983: Doktori disszertáció: Színes üvegablakok Budapest századfordulós építészetében

Munkahelyek
1968–1976: MÉLYÉPTERV (Mélyépítési Tervező Vállalat)
1976–1982: FIMÜV (Fővárosi Ingatlankezelő Műszaki Vállalat Műemléki Osztály)
1982–1986: Szépítők Műemléki Tervező Társaság PJT, stúdióvezető
1987–2017: MÉRMŰ Építész Stúdió (Gmk, Kisszövetkezet, Szövetkezet, most Kft.), stúdióvezető

Művészeti szervezeti tagság
Kós Károly Egyesülés (2000)
Lengyelországi VITRÁZS KÖR (építészek, művészettörténészek, üvegfestők egyesülete) tagja (2003-tól)
Sopron város tervtanács tagja (2001-2011)
Szentendre város tervtanács tagja (2012-2019)
Óbuda-Békásmegyer tervtanács tagja (2013-2017)
2013–2023: Magyar Művészeti Akadémia, 2013–2014: levelező tag
2014–2023: rendes tag
2015–2023: MMA Határon túli magyar és lengyel ügyek referense

Társadalmi, közéleti szervezeti tagság
2001–2011: Sopron város főépítész zsűrije
2012–: Szentendre város főépítész zsűrije
2013–: Óbuda- Békásmegyer főépítész zsűrije
2013–: lengyelországi VITRÁZS KÖR tagja (építészek, művészettörténészek, üvegfestők egyesülete)

Lásd még: https://www.mma-tv.hu/web/mma-tv/mma-tv/-/video/1694445/szucs-bandi-oroksege-portrefilm-szucs-endre-epiteszrol-elozetes

forrás: https://mmakademia.hu/alkoto/-/record/MMA16743


Létrehozás időpontja: 2023-06-14 15:22:08
Utolsó módosítás időpontja: 2023-06-15 09:39:54
Cimkék: elhunyt, szűcs endre,; Beküldő: Ulrich Tamás
Megtekintések száma: 2513
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=47584