KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Örökség a jövőnek  jövő az örökségnek 2013-2014

Félnapos népi építészeti konferenciával indul az Örökség a jövőnek – jövő az örökségnek vándorkiállítás és fórum sorozat. Dobosyné Antal Anna vezető főtanácsos (Belügyminisztérium) ad elő, felkért hozzászólók: Kerner Gábor, Kovács Ferenc és Dobos Albert.
A programot az idén 20 éves NKA által támogatott, megvalósult projekteket bemutató utazó kiállítás kíséri. 

Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület, az Artifex Kiadó és a HAP Építésziroda az NKA Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiumának támogatásával hívta életre a programot, hogy bemutassa a kulturális örökségvédelem társadalmi súlyát, feladatát és felelősségét.
Az egy éven át tartó, utazó kiállítással színesített rendezvénysorozat országszerte 11 városba jut el, nyitó konferenciáját november 14-én, Budapesten rendezték meg.
A szegedi kiállítás 2013. december 4. és december 14. között tekinthető meg a Szent-Györgyi Albert Agórában (Szeged, 6722 Kálvária sugárút 23. / Gogol utca 32.).
Az ingyenes, a téma iránt érdeklődők számára is nyitott konferencia december 4-én, szerdán 15 órakor kezdődik.

Téma: Népi építészeti emlékeink védelmének kérdései és lehetőségei

Program:

Dobosyné Antal Anna vezető főtanácsos (Belügyminisztérium): A népi műemlékek helyzete
Kerner Gábor alpolgármester (Kővágóörs): Műemléki környezet falun
Kovács Ferenc okleveles építészmérnök, mérnök tanár: Népi műemlékek fenntarthatóságának lehetőségei középtávon – javaslatok pályáztatóknak és pályázóknak, amire a szakma is ügyelhet
Dobos Albert építész, műemléki felügyelő: Népi építészeti emlékeink védelmének kérdései és lehetőségei. Egy műemléki felügyelő tapasztalatai Békés megyéből

November közepén, Budapesten a sorozatot bemutató sajtótájékoztatón Pottyondy Péter építész, az Nemzeti Kulturális Alap Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiumának vezetője elmondta, hogy az NKA egy olyan programsorozat megtervezésére és megszervezésére írt ki pályázatot, amely konstruktívan gondolja újra a magyar kulturális örökségvédelem ügyét, struktúráját és aktuális helyzetét, megerősíti a műemlékvédelem és a régészet társadalmi elfogadását és bemutatja az örökségvédelem eddigi eredményeit. Emellett fontos szempont volt, hogy az építész szakma jobban megismerhesse a társadalmi elvárásokat.
„A pályázaton nyertes, az ICOMOC vezetésével felállt civil konzorcium jó válaszokat adott a pályázat felvetéseire és azt reméljük, hogy az egy éves programsorozat végén jó tanulságokat is vonhatunk majd le, hasznos záró-anyag készülhet, amely a további stratégiaalkotásnak is alapjául szolgálhat.” – mondta el Pottyondi Péter a pályázat kiírójának képviseletében.
    
Nagy Gergely, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságának alelnöke kifejtette: az ICOMOS a szakmai program értelmezését és az egyéves program összeállítását vállalta a projektben. Mint hangsúlyozta, a program nem a műemlékvédelem zavaros helyzetét hivatott tisztázni, hanem párbeszédet kíván teremteni az építészek, a műemlékvédelem és a civil közönség között. A programsorozat a nyitókonferencia után tematikus kis-konferenciákkal folytatódik országszerte, amelyre az örökségvédelem helyi szakemberei mellett más szakterületekről is várják az érdeklődőket és a helyi civil szervezetek képviselőit is.
„Terveink szerint egy év után egy olyan anyag készülhet el, amely összevehető lesz a nemzetközi gyakorlattal. Mindamellett, hogy a stratégiaalkotók számára kiindulási pontokat jelenthet, a tartalom valódi szakmai és társadalmi konzultáció eredménye lesz, hiszen az egy év során több mint 1000 különböző szakterületről érkező szakember vehet részt a munkában.” – hangzott el a civil konzorciumot irányító ICOMOS vezetőjének véleménye.
 
Winkler Barnabás, a vándorkiállítást szervező HAP Galéria vezetője arról beszélt, hogy a tárlat tablói az örökségvédelem eddig elért eredményeit, az NKA támogatásával 2004-2011 között megvalósult műemlék-helyreállítási és -hasznosítási, illetve régészeti projektekből készült válogatást mutatják be. „A kiállítás célja többek között, hogy felhívja a figyelmet a helyi értékek védelmében rejlő lehetőségekre, a kulturális örökségvédelem közösségépítő és tudatformáló szerepére.”    
A december 4-én, Szegedi kezdés után majd Veszprémben, Zalaegerszegen, Pécsen, Debrecenben, Miskolcon, Sárospatakon, Egerben, Kecskeméten, Győrben és Budapesten szervezik meg az említett ún. helyi konferenciákat, ahol a kiállítás is látható lesz. A zárókonferencián, Balatonfüreden, 2014 szeptemberében a résztvevők két napon át értékelik és foglalják össze a tapasztalatokat. A kiállításból és az egy év munkájából széles körben hozzáférhető kutatható anyag és oktatási anyag is készül majd.

 


Létrehozás időpontja: 2013-11-26 00:18:41
Utolsó módosítás időpontja: 2013-12-19 10:27:26

Megtekintések száma: 12860
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=41586

PDKS http://www.escortbayanlariz.net http://www.sahipleniyorum.com PDKS https://haberler07.com casino siteleri